18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században

dűlők ellen büntetőeljárást fog indítani. Holott - fűzte hozzá Révay - abban az erdőcskében a legelő nemcsak Madáchné, hanem közös a compossessorokkal, nem teheti hát magánjogúvá a közöst; eddig az alsósztregovaiak nem tudtak a legelő felosztásáról s nem akarnak tudni róla ezután sem. Bár a szolgabíró is figyelmeztette Madáchot, hogy lehet a joghoz való szigorú ragaszkodást a jószomszédi viszony fenntartása kedvéért keggyel és engedékenységgel mérsékelni, ő kitartott álláspontja mellett. Birtokos társaival nem jött létre megegyezés, s jogát végül is elismerve, a vármegye tiltotta el a kisfalviakat a kérdésben forgó erdő használatától, nyilvánvalóan súlyos hátrányukra. De nemcsak nekik volt mit Madách terhére írni, az alsósztregovai közbirtokosok között kitört határvillongások is kétségtelenül összefüggtek magatartásával.

13 Madách egyéni rendelkezései már teljes értékű arányosítás felé mutattak, mely az egész faluhatárnak mindenestül egyéni birtokokká való konkrét felosztását jelentette, mikor is „a föld kötéllel, lánccal vagy szekérkerekekkel méretődött, melynek is minden fordulását megolvasták", éigy darabolták a területet a birtokarányoknak megfelelően egyenes vonalakkal többfelé. Előfordult, hogy a mechanikusan húzott választóvonalak belső telkeket is elmetszettek, olykor háztól kertet elszakítva s kárpótlásul a temető s a libalegelő darabját juttatva. A legterhesebb következmények egyébként is a jobbágyokat sújtották: legelőjük összébb szorult, amibe ki-ki fáradságos egyéni munkát ölt, nemegyszer irtvány, esetleg szőlő is másnak jutott, s új szántóföldet és rétet gyakran soványabb határrészen, ott is szűkebbre mértek nekik. Amit „közönségesen gyermekestül, cselédestül sok esztendők folyása alatt keserves munkával, véres verejtékkel irtottak, irtattak, sokan az irtott földet egymástúl pénzen, marhácskán és gabonán megvették és szerzettek, sokakra attyokról, attyafiakrul maradott, mégis osztó bírák, noha irtásra alkalmatos hely elég vagyon, ... örökös károkkal közrebocsájtották és minden megjutalmazás nélkül elosztották", így akiknek „előbb egy tenyérnyi irtott földje és rétje nem volt, most pedig már annak nagyobb rétje-földje vagyon, mint az ki gyermekségétül fogvást irtott, vagy irtott földet pénzen szerzett". Ennél is súlyosabban esett latba, hogy amit a birtokközösség nem tett lehetővé: felosztás útján a majorkodást számos esetben sikerült meghonosítani legalább a nagyobb részt bíró földesúrnak. Épp azért kérte a sequestratiót, hogy a neki jutó földekkel szabadon „módolást tehessen", majorsági földek kihasításával saját gazdaságot alakíthasson ki. Mi lett ennek az eredménye, a végrehajtás után világlott ki a parasztok panaszából: „Az uraság javát a földeknek és réteknek magának tartotta, más helyeken adott a jobbágyoknak. Minden jobbágyiul házok után való földgyökbül egy-egy darabot, kiben belémehetett 7-7 mérő búza, maga számára elfoglalt". A tüzetes arányos felosztás így szolgálta egyszerre a köznemesi gazdálkodásnak a közösségi kötelékekből való kibontakozását s a majorkodás terjedésével együtt a parasztság megrövidítését.

14 Ahol egyetlen köznemes birtokosa volt az egész faluhatárnak, hogy saját gazdaságot fejlesszen ki, annak kezdettől fogva csupán a paraszti ellenállás lehetett akadálya. Ha az egyes jobbágyon más nem segített a földesúri elnyomás ellen, szökéshez folyamodott, a volt királyi Magyarország területén különösen gyakran a szál:í

MOL. P. 481. 6. es. XI. fasc. 41. 28. H

SoósI.:l m. 85-93. p.