18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés

a vármegyéhez; ugyancsak oda folyamodhatnak, ha az uraság tisztjétől szenvedtek sérelmet, s a földesúrtól nem kaptak elégtételt. Viszont a jobbágyok egymás elleni panaszaiban a földesúrhoz vagy tisztjéhez kell fordulni igazságtevésért. A vétkes jobbágyok megbüntetésével kapcsolatban szemmel látható az Urbáriumnak az a törekvése, hogy a földesúr pénzbeli vonatkozású kizsákmányoló törekvéseit korlátozza. „Bírság pénzt - jelenti ki - akár minemű kigondolható színalatt nem egyéb-ként, hanem tsak az törvény-által világossan ki-tett történetekben és tsak azokon a jobbágyokon lehesen meg-venni, a kik az úr székén vármegye bizonysága, úgy mint szolga-bíró és eskütt jelen létében arra törvényessen ítéltetni fognak, fönt maradván ezekben -is az vármegye törvény-széke eleiben teendő appellatió." Igen sok lehetett a földesúri visszaélés a jobbágy megbírságolása körül, ha a paraszt vétkessége esetén is azt szögezte le, hogy „nem pénzben, mellyel az szegény adózó nép nagyon romlik, ... büntettessék". Kerülni akarja a testi büntetést is; 1-2-3 napi kézi robotot javall büntetésül, de nem a szorgos munka idején. Csak ha a paraszt 3 napi dolgoztatással sem javul meg, vagy pedig testében vétkezett, erős, egészséges embert legfeljebb 24 pálcával, asszonyt ugyanannyi korbácsütéssel kell sújtani, korosabb, gyengébb embert áristommal, szükség esetén kenyéren és vízen. Hosszabb időre csak nagyobb gonoszságért szabad tömlöcre vetni; általában a jobbágy ne mulassza saját munkáját 3 napnál tovább. Annak, aki restségből vagy vétkes okból robotra nem jelenik meg, 12 pálca a büntetése. Sűlyosabban minősül, ha a parasztnép önsegélyhez akar folyamodni, s szervezkedni készül: az úgynevezett collecta tilos, 24 pálca sújtja a jobbágyokat, ha maguk közt pénzt vagy termést szednek össze. A földesúrnak jobbágytelkeihez s azok népéhez való jogát épségben kívánta tartani az Urbárium. A vételár elvesztésének terhe alatt tiltotta a házhelyhez tartozó földek adásvételét, továbbá cseréjét és végrendeletben való hagyományozását is a földesúr tudtán kívül. S az 1514-i törvény szellemében mondta ki, hogy meghalt jobbágynak a telket bíró özvegye nem távozhat az uraság engedélye nélkül, ha máshoz megy férjhez, különben javaival a földeséir szabadon rendelkezik. Fenntartotta az urbárium a földesúrnak a parasztközség feletti jogait is, csupán az állami adó beszedése és továbbítása dolgában hárított a el a földesúrnak és tisztjeinek beavatkozását (amit az 1723 : 63. tc. még kénytelen volt tudomásul venni); nem járult hozzá a községi bíró adómentességéhez sem. A falubelieknek csupán a jegyző és az esküdtek választásában engedett szabadságot; már a bírót a földesúr három jelöltje közül az uraság emberének jelenlétében kellett választani, s ha a földesúr éigy találta, hogy rosszul viseli magát, letehette, meg is büntethette. Szükségesnek tartotta az urbárium, hogy a földesúr felügyeljen az adó felosztására, hogy az igazságosan, csalárdság nélkül menjen végbe; a bíró számadását is felül kellett vizsgálnia. Kölcsönt sem vehetett fel a község az uraság híre nélkül. Az úrbéri rendelet kibocsátása, az Urbárium közzététele elsősorban mint tett volt nagyjelentőségű. A földesúr és jobbágy viszonyát, melyet az uralkodó osztály lényegében magánjoginak tekintett, állami ellenőrzés alá vonta, sőt országosan egységes állami szabályozásnak vetette alá. Eddig a jobbágy sorsa, ura tetszésétől függően, nemcsak változóan alakult, hanem - a földesúr kezében lévén - bizonytalan volt, ingatag talajra épült; az Urbárium többé-kevésbé szilárd alapot ve-