18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai

buzgólkodott volna, figyelme inkább az instrukciók felé fordult. Pedig a gazdasági utasítás, legyen kis terjedelme mellett bármilyen sokatmondó, „csak ideális követelményt állít fel, amellyel szemben még meg kell vizsgálni a való állapotot... Meg kell állapítanunk, hogy a különböző korokban s az ország különböző részeiben milyen volt a gazdasági üzem berendezése, milyenek voltak a terméseredmények és a birtok jövedelmezősége,... milyenek a termés értékesítésének lehetőségei". Ez pedig csak úgy érhető el, ha a kutatás tervszerűvé válik, a véletlen „felfedezések" esetlegességétől függetlenül s kapkodó adatközlés helyett egy-egy szűkebb, önmagában zárt terület, egy-egy szerves gazdasági egység életének rekonstruálását tűzi ki céljául. Agrártörténetünk elmaradott állapotán csak az segíthet, ha a szórványos adatgyűjtés helyébe tervszerűen felsorakozó, módszeres feldolgozások lépnek, „tehát kénytelenek vagyunk a kutatásban az egyes gazdaságok életéig visszamenni, és hogy eredményt vonhassunk le, azt hosszabb ideig tanulmányozni". Agrártörténetünk elmaradottságát mások is, korábban is megállapították már, a hiányérzet nem volt új; de a bajok gyökerét Domanovszky Sándor fedte fel elsőnek, s ez alapvető felismerésből kiindulva, ő szabott a kutatásnak új utakat. A cél kitűzésével, a keretek kijelölésével Tagányi óta az első igazán döntő lépés történt a magyar mezőgazdaságtörténet felvirágoztatására. De hogy a kezdeményezés igazán gyümölcsözővé legyen, ahhoz alkalmas munkaszervezetre volt szükség; s Domanovszky Sándor egyetemi tanári működésének bizonyára egyik legszebb eredménye, hogy a pontosan körvonalazott posztulátumokat megfelelő munkaszervezet megteremtésével tettekre is váltotta. Biztos pillantással látta meg, hogy a kitűzött cél másképp nem valósítható meg, mint a fiatal történész-generáció érdeklődésének felkeltésével, hogy fáradságtól vissza nem riadva, magának kell kezébe vennie az egyetem padjain felnövő ifjúságnak tervszerű és módszeres agrártörténeti részletkutatásra való nevelését. így jutott el addig a lépésig, mely kétségtelenül fordulópontot jelent mezőgazdaságtörténeti irodalmunk fejlődésében: 1928-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemnek vezetése alatt álló Magyar Művelődéstörténeti Intézetben megszervezte a magyar mezőgazdaság történetének rendszeres kutatását. A mezőgazdaságtörténeti kutatás fent érintett speciális nehézségeiből önként következik, hogy e munkaszervezet megteremtése nem volt egyszerű dolog. Nagy munkát és nagy felelősséget vállalt magára az, aki a legfiatalabb, a tudományosan éppen csak dolgozni kezdő generáció kezébe tette le a teljesen új utakon elinduló kutatások elvégzését. Nem is kecsegtetett volna biztos sikerrel a nagy vállalkozás, ha Domanovszky Sándor magvetése az ő már addig is hosszú évek során át fáradhatatlan energiával kifejtett nevelőmunkája révén jól előkészített talajra nem talál. Gazdaságtörténeti tudományos munkásságával, egyetemi előadásai és szemináriumi gyakorlatai útján nem szűnt meg annak a visszás helyzetnek megszüntetésén munkálkodni, melyet már a múlt század végén így panaszolt fel a Gazdaságtörténelmi Szemle: „Történetírásunknak nincs érzéke a gazdasági tények és jelenségek fontossága iránt."

9 Lassanként a tanítványok egész sorát nevelte rá a gazdaságtörténeti problémák fontosságának tudatára, egymásután kedveltette meg velük az elhanyagolt terület módszeres művelését egy közös cél érdekében: téglát ''Acsády, MGtSz., 1895. 157. I.