18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében
le telhetőleg akkor is kitart amellett, hogy belső ügyeinek elrendezését, mindenekfölött az élet folytonosságát biztosító közös gazdálkodás intézését kezében tartsa. 38 Falusi bíráskodás A földesuraság kialakulásával, a 13. századtól fogva a birtok ura nemcsak az ott élő serviles, hanem a közszabadok fölött is fegyelmezési jogot kezdett gyakorolni. A 14. században az ország régi szokásának s lakói szabadságához tartozónak tekintették, hogy a birtokos a földjéhez tartozó falvak jobbágy- s birtoktalan familiáris-lakói fölött joghatósággal bír. Ugyanebben az időben azonban kiváltságként is kapták ezt a jogot egyes földesurak, helyenként nyilván már meglevő gyakorlatuk megerősítéséül, de főképp azért, mert az még nem volt általános. Ez az eredetileg személyekre vonatkozó bíráskodási jog egyben a földhöz kapcsolódott, s még inkább a területi elv érvényesülése irányában hatott a fejlődés a 13. századtól fogva egyre több birtokos által kiváltság útján szerzett vagy anélkül gyakorolt immunitás révén. A pallosjoggal rendelkező szabad ispán mások beleszólásától független hatalmat nyert uradalmának népe fölött, sőt bírói illetékessége más földesurak jobbágyaira is kiterjedt, ha vétségüket az ő területén követték el vagy ott kerültek kézre. A többi földesurak, köznemesek küzdelme, kik nem tudtak immunitáshoz jutni, a 15. században ért el eredményeket a területi elv ilyen fölülkerekedése ellen, úriszékük működése azonban, bár meg nem szűnt, mint azt akkor még nem ismert irataik vélt hiányából következtették, jelentőségben háttérbe szorult. A kisebb birtokosokat pedig úriszék tartásától a velejáró költségek is visszatartották; ha jobbágyaik dolgában elkerülhetetlen lett az ítélkezés, esetleg szomszédos úr, de egyre inkább a vármegye bírói hatóságához folyamodtak. Annál nagyobb lendülettel és hatásossággal építették tovább úriszékük tevékenységét a 15. század végétől fogva, majd az 1514. év jogszabályait mintegy ugródeszkának használva, a pallosjogú nagybirtokosok, miközben nem utolsósorban a bírságokból várt jövedelemre is építettek. Az úr képében a bírói funkciót többnyire officiálisaik gyakorolták, helyenként egy-egy uradalmi körzetben illetékes „kántortörvény" élén ítélkezve, ahonnan az uradalom központjában összeülő úriszékhez - ám tovább nem - lehetett föllebbezni. Ezen a területileg zárt, felülről beavatkozást nem engedő bíráskodási hatalmon csak a felvilágosodott abszolutizmus ütött rést a 18. században, midőn az úrbéri pöröket a megyéhez fölterjeszteni rendelte s a jobbágyok jogi képviseletét a vármegyei ügyészre bízta. Az úr székének illetékessége a birtok népeire terjedt, azok egymás közti ügyeiben, de olyankor is, ha neki vagy külső panaszosnak, igénylőnek rajtuk, vagy azoknak idegenen volt keresnivalójuk. A jobbágyok egymás közti ügyei közül rendszerint csupán a földesúr szemében, az ő érdekeire nézve fontosabbak kerültek első fokon, később esetenként föllebbezés útján is az úriszék elé, a többi a falusi bíróságra maradt. Ha az uraság akart jogszerű úton eljárni jobbágyai ellen - bár egyébként esetről esetre nem habozott emberei útján úriszéken kívül is kalodával, ™MGSz 1901. 416. Szabó I.: A magyar parasztság története. 34, 43, SinkendesL, i. h. 30. Szabói.: Tanulmányok. 72, 267-270, 272, 274-276, 280-282, 286, 288, 291, 294, 300-301, 304, 309-310. Eckhart F.: i. m. 12. Úriszék. 28-29, 270-271, 1005, 1014. Imreh L: A rendtartó székely falu. 44-61, 86-89. Szabó L: A középkori ... 95.
