18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

hatalom a falusi önkormányzatot elnyelte," Tovább a már említetteken kívül mégis ezt olvassuk: „A földesúri felügyelet alatt ... az önigazgatás még nem enyészett el." „Valamit a legmélyebb süllyedés sem tudott megsemmisíteni: a faluközösségek rendszerét, melyben a mélyre zuhant jobbágyságnak továbbra is élni kellett, s amelyben a közösség életéből fakadó elemi önkormányzatot így vagy úgy továbbra is gyakorolnia lehetett." „A parasztfaluban a parasztság legmélyebbre süllyedése idején is gyakorolt valamilyen Önkormányzatot, mert a falu közösségi élete másként nem működhetett." Midőn a földesúri gazdaságon kívül a közhatalom közigazgatási igényei is feladatokat róttak a parasztfalu szervezetére, „maga az önkormányzat ... teljesen nem esett ki ezután sem a falu életéből". A bíró a földesúr tetszéséből, majd a közhatalom parancsára viselvén tisztségét, „a magyar falu önkormányzata valósággal elenyészett, belső életének a rendezése nagy mértékben ki is siklott a kezéből. Azonban a falu közösségének megmásíthatatlan alapjai vonták maguk után, hogy a falu minden önállóságot és önigazgatási lehetőséget még ilyen körülmények között sem ejtett ki a maga életéből." „A faluközösségnek kezdetleges, más hatalmi tényezők alatt vergődő önkormányzatában a falu közösségi életének eleven ereje élt...". A sokféle vélekedés láttán mindenképp egyet kell érteni azzal, hogy „közelebbi vizsgálatok alapján ... tudnánk világosan megállapítani, hogy ... a faluigazgatásban mennyi része volt magának a falu öntevékenységének, s hogy ez az önigazgatás a középkori társadalmi átalakulások során milyen változásokat szenvedett". A nézetkülönbségek javarészt abból erednek, hogy történetkutatásunk - főképp Tagányi Károlyt és Szabó Istvánt leszámítva - még alig bocsátkozott le a faluközösség felsőbb hatalmasságok elzáró páncéljának nyomása alatt folytatott egyszerű, de sok küszködéssel teljes életébe. A tárgy nem látszott különösebben vonzónak, nem ígért alkalmat nagyívű megállapításokra; közvetlen írott forrásanyaga alig maradt, megközelítéséhez a földesuraság, a vármegye, a központi hatóságok iratanyagán keresztül vezet a legjárhatóbb út, ezek azonban idegen, sőt legtöbbször ellenséges világ látószögének prizmáján, még inkább torzító tükrén át vetnek valamelyes fényt a parasztnép homályba süllyedt mindennapjaira. Főképp a kezdetnek, a kialakulásnak ismerjük kevés emlékét; a korai oklevelek gyér vallomásaihoz azonban, bár nagy óvatossággal, valamennyire a töröktől megszabadult országrészre vonatkozó adatok is társíthatok, mivel sokban a pusztulást, elnéptelenedést követő újrakezdésről adnak hírt, olyan körülmények között, midőn egy ideig még nem következett be a földesuraság elhatalmasodása. Mindenesetre kiindulópontul szolgálhat a következő megállapítás: „Feltehető, hogy a falugyűlésnek eredetileg nagy volt az autonómiája, de a jobbágykötelék kiteljesedésével elapadt, s csupán halványan emlékeztetett az egykori népszabadságra." Minden jel arra mutat, hogy a földesuraság elnyomó hatalmának a 15. században kezdődő kibontakozása előtt országszerte - majd a korábbi török területen a 18. század közepe tájáig bizonyos értelemben újból - a faluhatár birtoklásában és használatában, a község belső igazgatásában és bíráskodásában hosszú múltra viszszatekintő szokása és maga alkotta rendtartása szerint lényegében önállóan járt el a parasztság. A faluközösségi joghatóság kifelé is szembeszökően nyilvánult meg, török fennhatóság alatt is, eleinte önállóan, majd földesúri jóváhagyással készíttett községi pecsét használatában. Nemcsak más községekkel és a hatóságokkal való