18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

heket és bánásmódot, annál inkább lázadoztak ellene a porig sújtottak. Nem is voltak hajlandók egyszerűen tudomásul venni szabadságuk elvesztését s a régi jó szokások sutba dobását. Beadványok, panaszok sora persze nem bizonyult a védekezés eredményes útjának; a túlerővel szemben a parasztfölkelések is elbuktak, főképp szervezetlenség miatt s kellő fölkészültség hiányában. De kivált háborús idők, meglazult földesűri felsőség, az elnéptelenedett országrész újjátelepítésének igényei, főképp a 17. század kései s a 18. korai évtizedeiben taksások, árendások, szerződéses jobbágyok rétegének kialakulása lehetővé tették a parasztság egy része számára huzamosabb ideig tartó szabad költözési jog kiharcolását, mígnem végül a felvilágosodott abszolutizmus is ennek a jognak érvényre juttatásáért szállt síkra. De ha sikerült is a jobbágynak a nem könnyen teljesíthető föltételeknek eleget tenni, melyekhez távozhatását kötötték, így bizonyságokkal erősített nyomós indokokkal ki tudta verekedni rá a földesúr illetőleg a vármegye engedélyét, éitja akkor is más földesúr hatalma alá vitt, nem oldotta ki őt a jobbágyi függés kötelékeiből. Ezen többnyire csak a szökés segíthetett, mezővárosokba, egyelőre inatlannak látszó és kiváltságos területekre, vagy hogy végvári katonaságra, szegénylegénységrc, kurucságra adja, polgárjog nélkül városban húzza meg magát, esetleg az országhatáron túlra meneküljön. Főképp arra támaszkodva, hogy széles községhatárok szabad élő földjei nyújtottak valamelyes megélhetésre lehetőséget, helyenként s időnként szabad emberek, köztük szolgálatot nem vállaló „betyárok" sem hiányoztak; a 18. század elején a nemesség is kénytelen volt elismerni parasztföldön ülő, földesúri hatalomnak alá nem vetett emberek létezését. S bár az uralkodó osztály nemegyszer föllépett saját létszámának alsóbbrendű elemekkel való növelése ellen, egyes földesurak, tetemes ellenszolgáltatás fejében, nem haboztak jobbágyaik manumissiója, sőt nekik armális megszerzéséhez nyújtott segítség útján áthidalni úr és a lenézett paraszt között tátongó szakadékot. De a parasztság nem is akart tudomást venni róla, hogy Werbőczy szellemében ég és föld kettőssége más világba rekeszti, el az ország többi lakosától; helyenként jó ideig nem látott akadályt benne, hogy ahova még hívták a 15. századig s ahol tanúskodhatott és fölperes is lehetett, a vármegye közgyűlésén meg-megjelenjék, hiába sérelmezte ott már puszta hallgatóként való részvételét is a nemesség. Amire ugyancsak a szabadságától való megfosztás, az örökös jobbágy sorba taszítás adott lehetőséget a földesuraknak: mértéket alig ismerő megterheltetése, főképp a korábbi szabad állapothoz leginkább méltatlan folytonos robololtatása ellen is fölvette a harcot a parasztság. Bár ilyen földeséiri igények támasztásához az előzmények nem hiányoztak, mégis mélyen a nép elevenébe vágott, midőn ezek a követelések egyszerre, nehezen lebírható hátvédre támaszkodva, teljesen szokatlan mértékben és módon súlyosodtak rá. A feudalizmus eredetileg nem ismerte közjog és magánjog határozott megkülönböztetését; a kettő a parasztság jogi helyzete dolgában nagyjából egybeolvadt, s amint a szabad költözési jog részese volt az ország egész szabadságának, a paraszti állapot egyéb összetevőit sem lehetett különválasztani az átfogó szokásjog egészétől. Az egységes jobbágyság kialakulása során a közszabadok falvainak kedvezőbb helyzete a servilisek településeire is kisugárzott, annál inkább, mert idővel lakóik keveredtek is egymással. S bár az immunitás kiváltságát megszerző urak a közhatalomhoz tartozó funkciókat is elsajátítottak maguknak, mások jobbágyainak elhurcolásán túl előnyösebb helyzet ígéretével is