18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében
mit az ország szokásai s a királyi rendeletek magukba foglaltak; semmi sem igazolja, hogy újat alkotott s a fennállót javította volna, nem lehet föltenni róla oly vakmerőséget, hogy az ország régi jogaihoz a maga újításait hozzátette volna. Nem konstruált, a jogélet valóságából s eleven forrásaiból merített, a jogszokásokat valószínűleg igen híven adta vissza, csak megrostálta őket s megokolással gazdagítva mint gyakorlati, az élethez közelálló jogász azt foglalta írásba, ami valósággal gyakorlatban volt, a gyakorlati jogéletben uralkodó közfelfogásnak, az abban érvényesülő közmeggyőződésnek adott hangot - olvassuk. De akad olyan vélemény is, hogy „Werbőczy fejtegetéseinek tulajdonképpeni fő tárgyát a nemesi jog képezte", a paraszti jognak ebben „nagyon alárendelt szerep jutott osztályrészül", mert az még „éppen csak első csírájában volt az alakulásnak", különben is „a földesúri községek és jobbágyok jogállapotára nézve kétség csak ritkán merülhetett föl" [!]; így „az a szokásjog, amelyet Werbőczy a Hármaskönyvben ad, az országos nemesi szokásjog", ennek volt megfelelő rendszerbe foglalása. S hozzátehetjük, ekkor a földesurak, a parasztság felfogását nem tekintve a nemzeti köztudathoz tartozónak, már megindultak azon az úton, hogy a hagyományos szokással szemben bevett gyakorlatra hivatkozva, a néptől idegen új szokást juttassanak érvényre, s ennek megfelelően későbbi jogi kézikönyv „tenet praxis"-ra építve megállapításait, nemegyszer a Hármaskönyvbe foglaltakat is módosította ez új nemesi jogszokásnak megfelelően. Ám a Hármaskönyv méltatói megnyugodtak azon, hogy a kész munkát Werbőczy „tiszttársai" s jogban jártas más férfiak megvitatták, egyetértettek vele, ellenségei nem támadták. „Mindez kétségtelenné teszi, hogy a Hármaskönyv azt tartalmazta, amit a jogászvilág a XVI. században tényleg érvényes és gyakorlatban levő jog gyanánt ismert;" tulajdonképp a szokásjogot mentette át a tétteles jog körébe, s így hiába maradt le róla a királyi pecsét, szárnyára vette az országos [?] szokás és a nemzeti köztudat s az eredetileg csak „Opus" címet viselő munka „Deeretum"-ként bevonult a „Corpus Juris"-ba az őt megillető első helyre. Valójában okkal lehet kétségbe vonni, vajon helyes-e 1514 jelentőségét mellőzve, különbségtétel nélkül az egész 16. században gyakorlatban levő jogról beszélni s a paraszti szokások megtartásának és továbbhagyományozásának kérdésében az egykorú „jogászvilág" állásfoglalását perdöntőnek tekinteni. Annál inkább, mert éppen Werbőczy méltatói jegyzik meg, hogy munkájával a köznemesség gazdasági érdekeit is biztosítani kívánta, „a nemesség ... úgyszólván a Hármaskönyv elkényeztetett gyermeke". S ezen a megállapításon aligha változtatnak az olyan enyhítésnek szánt megjegyzések és utalások, hogy Werbőczy patriarchális jellegű jogot foglalt írásba, művét, „egészben véve fenkölt, emberséges, a haladás szükségének érzetétől áthatott szellem lengi át" [!], hiszen a jobbágyság jogviszonyait még a bosszúállás légkörében is „mintegy codifikálásra méltatá" s nem látta szükségesnek mellőzni ezt a római jogforrásokból vett tételt: „naturali ratione omnes liberi nascebantur". De abban a kérdésben, hogy a Hármaskönyv valóban az egész ország szokásjogát s helyesen tartalmazta-e, a megvizsgálására kiküldött országgyűlési bizottság egyetértő állásfoglalása sem tekinthető mértékadónak. Tudjuk, ez néhány napig foglalkozott a szöveggel csupán, alapos tanulmányozásról, tüzetes megvitatásról nem lehetett szó, eljárásuk nem volt több puszta formaságnál; de ha érdemi munkát végeztek volna is, mi biztosította pártatlanságukat a forradalom-