18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai

része a köztörténet általános jellegű, mérhetetlen kútfőanyagában szétszórtan, elrejtve lappang. Wenzel könyvének, mint minden korai összefoglalásnak, megvolt az a jelentősége, hogy megmutatta a fejlődés útját: csak vállvetett, szorgalmas adatgyűjtés vezetheti ki a kátyúból mezőgazdaságtörténetünk megrekedt szekerét. Hogy ez a belátás gyümölcsöt érlelt, az elsősorban Tagányi Károly és az Országos Magyar Gazdasági Egyesület érdeme: 1894-ben, a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle megalapításával ők teremtettek lehetőséget kitartó, eredményes kutatómunkára s az ennek révén előkerülő változatos anyag értékesítésére. A múlt felett mondott bírálat és jövőbe néző célkitűzés olvadt egybe abban, amit az új folyóirat zászlajára írt: „A történetírás oknyomozás nélkül, kellő dokumentumok nélkül többé-kevésbé fikczió, a kútforrások összegyűjtése azért föltétlenül szükséges. Éppen erre vállalkozik a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle."

4 Az új vállalkozást, melyről szerkesztői jogos büszkeséggel hangoztathatták, hogy párját ritkítja az egész világon, kétségtelenül történeti szükséglet hívta életre; de a hiányérzetet csak az ezredéves kiállítás rendezésének tapasztalatai tudták tettekre váltani s így tulajdonképp már a megalakulás alkalomszerűségéből eredtek azok a nehézségek, melyek végül 1906-ban a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle kényszerű beszüntetéséhez vezettek. Ám a munkatársak így is megelégedéssel tekinthettek a folyóirat csonkán végződött 13 évfolyamára: bennük számtalan kisebb-nagyobb adalék, sok értékes anyag gyűlt össze a magyar gazdaság-, elsősorban a mezőgazdaságtörténet jövendő épületéhez. Igaz, hogy az adatgyűjtés meglehetősen rendszertelenül folyt, egy-egy részletkérdésben is ritkán ért el olyan teljességet, hogy kerek feldolgozásig juthatott volna el, s ilyenformán a folyóiratban a nyers adatközlés mindvégig túlsúlyban maradt a kész tanulmányokkal szemben; de utóbbiak között olyanok is akadtak, mint Tagányi Károlynak, agrártörténetünk nagymesterének a magyar földközösségről szóló nagyszabású, felfedezésként ható tanulmánya, mely egy addig ismeretlen intézményen keresztül gazdaság- és társadalomtörténetünk legelrejtettebb mélységeibe világított be. A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle a mezőgazdaságunk múltjára vonatkozó forrásadatok gazdag tárháza lett, melyet a mai kutató sem nélkülözhet. Bár ez a bő és értékes anyag új szintézis megírását egyelőre nem tette lehetővé, arra mindenképpen alkalmas volt, hogy a Wenzeltől adott képet, mely az újkorra vonatkozólag vázlatnak is csak nagy jóakarattal volt nevezhető, kiegészítse, életteljessé tegye, sőt sokban teljesen revideálja. Amikor tehát Wenzel után 40 esztendővel Kazal Zsigmond is megpróbálkozott a magyar mezőgazdaság történetének megírásával, könyvét az érdeklődő azzal a jogos várakozással vehette kezébe, hogy legalább a századforduló szorgalmas adatgyűjtése, másfelől a szerző mezőgazdasági szaktudása minden bizonnyal meglátszik az új összefoglaláson. Sajnos, az olvasónak mindkét vonatkozásban végzetesen csalódnia kellett. Sem a gyakorlati ismeretek, melyeket már a kilencvenes évek gazdaságtörténészei fontos követelményként hangoztattak, sem a lefolyt négy évtized kutatómunkája nem hagytak az új könyvön úgyszólván semmiféle nyomot sem. Kazal nemcsak a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle cikkeiről és adatközléseiről nem vesz tudomást, de teljesség"MGtSz., 1894. 2.1. r

'Acsády, MGtSz., 1895. 157.1.