18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

szert, azt a kétkezi ember a jómódúakkal egyenlő jogon, korlátozás nélkül hajthatta a közös legelőre - ismét olyan lehetőség, mely nem minden országban volt adva számára. A faluközösség vezetőségének dolga volt arra ügyelni, hogy a közföldek haszonvételében senki se jusson előnyhöz a többiek rovására. Eredetileg csak külön méltánylást érdemlő kérésre járult hozzá, hogy rászoruló falubeliek a közös földből irthassanak egy-egy darabot maguknak, s bírhassák azokat „mint közföldön való örökségeket kezek munkájok után". Amikor hajdúvárosok „közönséges" földből házépítésre vagy tanya létesítésére juttattak polgáraiknak, nem mulasztották el hangsúlyozni, hogy a gazdák pusztán az építményt adhatják cl másnak, azt is csak a magisztrátus tudtával, mert a fundus a közösséget illeti. Ha valaki önkényesen fogott fel s fordított a maga javára a közösből valamit, nem maradt el a közösség beavatkozása: az egyéni birtokká formált földet ismét közösre kellett bocsátani. Valahányszor elfoglaltak s -kerítettek egy-egy darabot a „szabad élő földből" a közösség „híre nélkül", ennek határozata úgy szólt, hogy „azok nélkül" ki-ki „ellegyen és ennek utána szabad föld legyen, a gyepüket is elégessék".

8 Hiszen a közösre maradt földek egyszersmind tartalékul szolgáltak a növekvő népesség számára, a belőlük kihasítható részek másod-, harmadszülött fiúk megélhetéséhez kiinduló alapul szolgálhattak. Mindebben az is kifejezésre jutott, hogy a közföldek a falubeliek szerves egységgé kovácsolódásának is fontos tényezői. Jellemző, hogy a paraszti társadalomnak a jobbágyfelszabadítást követő individualizálódása során legtovább a közös földek gerincét alkotó legelőhöz és erdőhöz kapcsolódó közösségek maradtak fenn

9 a hozzájuk mindvégig ragaszkodó szegénység támaszául. Földközösség és nyomásos gazdálkodás Az egész faluhatárhoz való jog a földközösségen nyugodott, ami annyit jelentett, hogy a közösségen keresztül s az általa szabott korlátok között minden tagjának szükségletéhez és munkaerejéhez mérten egyenlő joga van a faluhoz tartozó összes területben s a belőle nyerhető minden haszonban való részesedéshez.

10 A faluhatár a közösség rendelkezése alá tartozott; egyik, rendszerint csekélyebb, de termesztésre alkalmasabb részét bírásra s használatra ideiglenesen vagy huzamosabb igényjogosult tagjainak engedte át az egyes juttatott földdarabok természetének megfelelő szabályoknak, kötöttségeknek alávetve, a többit pedig magának tartotta fenn a közösség számára. Csak az lett az egyesek tartós birtokává, egyedül őket magukat megillető hasznot csak abból húzhattak, amibe - a közösség jóváhagyásával - a megszokott mértéket jelentősen meghaladó külön munkát fektettek: a ház az udvarral és a házi kerttel együtt, az irtásföld és a szőlő. A gyakran közös irtás útján létrejött s aztán már kevesebb egyéni erőfeszítéssel művelt szántóföld és rét a közösség birtokában R

CS I. 124, 128, 146-148, III. 499. MEO I. 564-565, 580, 595, 648, 663. Vámszer Géza: A székely vagyon- és földközösség. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 15. Vándorgyűlésének emlékkönyve 1939. 5659. Imreh István: Székely falutörvények, Kolozsvár, 1947. 11, 16-17. Székely György: Tanulmányok, i. h. 86. Űriszék. 149, 248, 303. !

Vö. Imreh L: i. m. 16-17. "Vö. Varga János: A földközösség megercísödése és bomlása a 18. században. In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711-1790. Szerk. Spira György. Budapest. 1952. 10-12. Szabó I: A középkori ... i. m. 66, 70.