18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
CSÍKI TAMÁS: Wellmann Imre és mezőgazdaság-történetünk új útjai
Ugyancsak erős gazdasági megalapozottság jellemzi társadalomtörténeti tanulmányait: nemcsak az említett, Pest megyei parasztságot bemutató, de a 18. századi köznemesi gazdálkodás számos elemét feltáró, s az életmódra is kitérő írást, amelyek bizonyítják Wellmann ilyen irányú, még a háború előtti célkitűzéseinek megvalósulását; miként a Habsburg gazdaságpolitikát vagy az abszolutizmust általánosan elemző, a történeti tényekre alapozó szigorú objektivitással megírt tanulmányait, referátumait is. S ha ehhez hozzátesszük, hogy e teljességre törekvés csaknem minden tanulmányában elméleti igénnyel, az európai párhuzamokra is figyelve, annak keretében, s a forrásadottságok maximális kihasználására törekedve történt, akkor joggal mondhatjuk, hogy az 1945 előtti korszak felkészülése, tájékozódása, az útirányok és a feladatok kijelölése, illetve a lehetőségek számbavétele után Wellmann-nak sikerült a 18. századi magyar agrárfejlődés sajátosságait, a korábbi eredményeket és módszereket is felhasználva, komplex módon, modern szemlélettel feltárnia. Nem véletlen, hogy az 1960-as évek közepétől, párhuzamosan a magyar történetírás nemzetközi elszigeteltségének oldódásával, a legfontosabb nyugati folyóiratokban, illetve tanulmánykötetekben tette közzé kutatásainak főbb eredményeit, s vett részt szinte valamennyi rangosabb nemzetközi konferencián, miként az sem, hogy az 1979-ben megjelent összefoglalása után, a háborút követő korszak eddigi legnagyobb vállalkozásában neki jutott a török kiűzésétől 1790-ig terjedő időszak mezőgazdaságának szintetikus bemutatása. S itt feltesszük a kérdést: vajon miért ez a korszak került kezdettől fogva érdeklődésének középpontjába? Miként M. Bloch francia viszonylatban, miért tartotta Wellmann is döntő fontosságúnak a 18. századi magyar mezőgazdaság-történet tanulmányozását? Nyilvánvalóan közrejátszott ebben az, hogy a kibővülő forráslehetőségek ekkortól teszik igazán lehetővé a mezőgazdasági termelés mind mélyebb, szerteágazóbb rétegeinek feltárását. Ugyanakkor ebben a korszakban, a meginduló lassú, átalakulás ellenére, hosszú évszázadok hagyományos termelésének az elemei élnek tovább, amelyek tanulmányozása a múltra vonatkozóan is alapvető ismereteket közvetíthet. Emellett azonban, s ez számára legalább olyan lényeges, Wellmann úgy látja, hogy a török kiűzése után beköszöntő században a magyar mezőgazdaság új alapvetése kezdődött, amikor a majdani felgyorsuló változások, a „mezőgazdasági forradalom" csírái alakulhattak ki. S ha a török uralom káros következményeiről, illetve a 18. század eredményeiről tett megállapításainak némelyikét kissé túlzónak is érezzük, kétségtelen, hogy ez a korszak a magyar mezőgazdaság-fejlődés sikeresebb, sok helyen az újjászervezéssel induló, s a termelőmunkát jobban előtérbe állító időszaka. S mi lehetett ennél fontosabb Wellmann számára? Mindebből következik, hogy szemlélete átterjedt az említett időhatárokat megelőző s az azt követő korszakokra is. Ám a Dunántúl 16-17. századi településtörténetéről, a 19. század első felének mezőgazdasági termeléséről, sőt az 1848 utáni problémákról írt cikkekbe is beépült, következményként és előzményként a 18. századi fejlődés számos eleme. E nyitottsággal vált munkássága valóban egésszé, lezárttá és - teljesen bizonyos - több soron következő történésznemzedék számára megtermékenyítő hatásúvá. Csíki Tamás