18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

CSÍKI TAMÁS: Wellmann Imre és mezőgazdaság-történetünk új útjai

désformák alapján kialakuló kategóriákat, figyelembe veszi a táji sajátosságokat, az időbeli változásokat, s mindezt egy nagyobb összefüggésrendszerbe állítja, ahol feltárul pl. a 18. századi agrárfejlődés vagy a majorsági termelés némely vonása. E tanulmány tehát egyként felhasználta, ötvözte a világháború előtti s az azt követő munkák legjobb, leginkább használható eredményeit, így a maga korszakában valóban fontossá és további kiindulóponttá válhatott. Korábban láttuk, a fiatal Wellmann igen fontosnak tartotta a kutatást segítő különböző forrástípusok publikációját, s erre a háború után is több lehetősége kínálkozott. Szabó István már 1946-ban kidolgozta az Iratok a magyar parasztság történetéhez c. kiadványsorozat tervét, amelyben a vonatkozó legfontosabb és korábban csak elvétve használt forrásokat: dézsmajegyzékeket, urbáriumokat, úriszéki jegyzökönyveket, a parasztmozgalmakra irányuló kútfőket stb. kívánták közzétenni. Ennek jegyében jelent meg 1951-ben a Jobbágylevelek c. gyűjtemény, amelyhez Wellmann szép anyaggal járult hozzá: a helytartótanácsi levéltár úrbéri osztályának irataiban, a reformkorban keletkezett paraszti beadványokból válogatott (a leveleket legtöbbször a falvak közössége írta), amelyekben sokrétűen tárul fel jobbágy és földesúr kapcsolata, mindenekelőtt a határrendezések, a különböző szolgáltatások jellege. Ugyancsak Wellmann közreműködésével indult 1947-ben az úriszéki peranyagok gyűjtése. A folyamat azonban elakadt, s csak 1951-ben folytatódott egy új munkaközösség kialakításával. (Ennek élén Szabó István helyett Varga Endre állt, és Wellmann sem kapott részt benne.) A munkálatok már csak a 16-17. századra korlátozódtak, a kötet végül 1957-ben jelent meg, amely Wellmann korábbi gyűjtését, a pápai, a csejtei és a munkácsi uradalmak úriszéki jegyzőkönyveit is közzétette. (A periratok uradalmak szerinti csoportosításban jelentek meg.) Ezek a kamarai levéltár, illetve a családi levéltárak állagaiból kerültek ki, s igen jelentősek voltak, miként az egész kötet, a további, szorosan vett történeti, de a jogtörténeti, a néprajzi és a nyelvészeti kutatások számára is. (Elég ha arra utalunk, hogy Eckhart Ferenc felhasználta a még kéziratban lévő anyagot a földesúri bíráskodásról írt könyvében, miként Wellmann is kitért erre egyetemi jegyzetében.) Hiszen e kiadvány a büntető- és magánjogi perek mellett, az eredeti arányokat tükrözve, az úrbéri perekre helyezi a hangsúlyt, amelyekből nemcsak politikatörténeti adalékokat nyerhetünk, de a földesúri és a paraszti birtokvitel, a gazdálkodás számos eleme: a művelési ágak, a termesztett növények, az intenziválódás esetleges tényezői stb., vagy a faluközösségek élete is feltárulhat. S mivel mindez uradalmak szerint, két évszázad anyagából merítve történt, lehetőség adódik a különböző tájegységek regionális összehasonlítására, s a változások időbeli vizsgálatára. E sorban kell említenünk egy későbbi, már a Mezőgazdasági Múzeumban zajló agrártörténeti kutatások és forrásfeltárások eredményét mutató kötetet, amelyben Wellmann az úrbérrendezéskor az úrbéri kilenc kérdőpontra adott paraszti vallomásokból a Pest megyei községek, pontosabban a Duna bal partján fekvő települések eredményeit adta közre. E forrástípust, melyet ugyancsak a helytartótanácsi levéltár állagaiból válogatott, ő maga már részben értékesítette a Grassalkovich-uradalomról írt tanulmányában (előtte talán csak Györffy István használta a Fekete-Körös-völgyi települések kutatása során), mégis olyan kútfőre hívta fel a figyelmet, amely mindaddig elkerülte a kutatók érdeklődését. Pedig a