18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Határhasználat az alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében

népesség egy része föld nélkül maradván, zsellérsorsra kényszerült. Gazdasági tekintetben pedig a rendelkezésre álló terület, bár ezen belül a megművelt föld jelentősen megnövekedett, a gazdálkodás megszokott módján egyre kevésbé tudta fedezni a szaporodó lakosság szükségleteit.

3:1 A növekvő népsűrűség ilyenformán önként terelte a paraszti gazdálkodás hangséilyát az adott területen több embert eltartó növénytermesztés s bizonyos fokig az egész gazdálkodást intenzívebb formák felé. Bármennyire megnőtt is azonban a földművelés jelentősége, a községek nagy részének továbbra is létalapjához tartozik az extenzív állattartás. Lehetőséget ad erre, hogy a településhálózat nem sokat sűrűsödött az eltelt öt évtized alatt, s ilyenformán még mindig számos puszta ékelődik a falvak közé; a község magjától távolabb eső területek pedig leginkább szilaj-félszilaj állattartással hasznosíthatók. Gazdálkodásuk mennyire fontos összetevőjének tartják ezt maguk a parasztok, kiviláglik abból, hogy külön hangsúlyozzák (169), ha heverő marhát nem tarthatnak, s azt is elpanaszolják, ha a rendelkezésre álló terület szűknek mutatkozik erre. Ami pedig a kezes tartást illeti, az ólaskertek rendszere is épségben fennáll a helységek legnagyobb részében, ha ugyan földesúri terjeszkedés itt-ott félre nem hárította az útból.

35 Még élnek és sajátos módon az előtérbejutó földműveléshez kapcsolódnak tehát az állattartásra épülő határhasználat egyes elemei, jóllehet a hagyományban mélyen gyökerező formák közül 1770 tájára csupán a tanyás gazdálkodás marad érintetlen. A tanyarendszer nemcsak továbbfejlődött a két Duna-Tisza közi parasztvárosban, hanem kezdett másutt is gyökeret verni, elsősorban a Jászságban, melynek népe a század közepén kiváltotta magát a jobbágysorból, de bizonyos fokig a vele és dél felé az ugyancsak kiváltságossá lett Kiskunsággal szomszédos területen is. Az újonnan létesült tanyák azonban jobbára állattartó jellegűek még a XVIII. század utolsó harmadában, mint az első katonai felvétel térképlapjain többször olvasható „Zalaschen oder Ställe" jelzés mutatja. Másutt is akad még rá példa, hogy a szántóföldeket még nem rendezték szabályszerű dűlőkbe (54), azaz nem egy darabon, holdszámra és egymás mellett szántanak, ahogy a Felvidéken szokás, hanem imitt-amott.

3 Egyébként azonban a parlagolás csaknem teljesen eltűnik, egyeduralkodóvá válik az ugaros-nyomásos gazdálkodás. Van, ahol a földesúr szerződésben köti ki, hogy az addigi szabad foglalás alapján bírt földeket mindenkitől bevonják, s az adóteher viselésének arányában felosztják (43). Megfigyelhető azonban, hogy a nyomásos rendszeren belül még mindig igen hangsúlyosak az állattartás érdekei. Az ugar, ha legelőül nem szolgálhat, úgyszólván értelmét, létjogosultságát veszti. A szénának való füvet nem tudják megóvni, a rét kaszálása elmarad, ha a mellette fekvő nyomás ugarul szolgál, tehát gabonavetés nem ékelődik közéje s a legelő jószág közé; a szénatermésnél fontosabbnak ítélik (134, 139), hogy ajármos ökör, kivált száraz esztendőben, a réten legelőt találjon (sarjút is általában a legeltetés kedvéért nem kaszálnak). Hasonló meggondolások a határ különleges elrendezése esetén a háromnyomású ™ Wellmann I.: A gödöllői Grassalkovich-uradalom, i. m. 43-47.1. :,(,

Uo. 48. 1. :,

'Vö. Hofer T.: Déldunántúl településformáinak történetéhez, i. m. 163.1.