18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
GAZDASÁGTÖRTÉNET - Határhasználat az alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében
vánult, a magyar marhát tízezrével hajtották főképp dél-németországi felvevőpiacok felé. A tágas, bő füvű alföldi pusztalegelők jó alkalmat adtak a hizlalásra: az oda kora tavasszal kivert jószág július-augusztusig szép kövérre hízott. A következő nyár végi, őszi időben is bőven került ki alkalmas göböly a pusztalegelőkről, egészen a komoly tél beálltáig. Ezután azonban a szilaj gulya már csak tengődött, romlott, soványodott a szabad ég alatt szenvedett nélkülözések közepett; ha kemény, nagy havas tél jött, egyáltalán örülni kellett, ha a tavaszt, bár csontig soványodva, legyengülve, mégis nagyobb veszteségek nélkül megérhette. Annyit jelentett ez, hogy a piac számára jól felhizlalt ökör rendszerint csupán az év második felében állt rendelkezésre. Ahhoz, hogy a keresletnek az esztendő első felében is - így különösen nagyböjt után, húsvéttól nyár derekáig - eleget lehessen tenni, intenzívebb, legalábbis félszilaj tartásmódra kellett rátérni. A tél legnehezebb időszakára szakítani kellett azzal, hogy a hizlalásra fogott jószág csakis maga keresse élelmét. Föltehetőleg ilyen intenziválódási folyamat játszódott le a mezei kertek 21 keletkezése mögött, melyek a XVI. századtól fogva bukkannak fel a forrásokban. Népesebb, önállóbb helységek jobb módú, intenzívebb piaci kapcsolatokkal rendelkező gazdái ismerhették föl elsőnek, hogy megéri a fáradságot és befektetést, a marhát télen át is hizlalni, a legínségesebb időben készen nyújtott takarmányon közelebbről ami e távoli legelőkön elérhető volt: szénán 2 " - is tartani. Módjuk is mindenekelőtt nekik nyílt rá, hogy ketten-hárman összeállva, esetleg a maguk személyében egy-egy gazdátlan pusztát béreljenek vagy zálogba vegyenek. De eltűnt szomszédos falvak bekebelezésével olykor maga a helység határa is oly tágasra duzzadt, hogy annak külső részén mások nagyobb sérelme nélkül elfoglalhattak, egyéni használatba vehettek egy-egy alkalmas darabot. Ezt azután körülárkolták, hogy a legelő jószágtól ilyenformán megvédett, mások számára tilalmassá tett „mezei kert" füve kasza alá nőhessen. S amint beállt a havas idő, s a szilaj jószág a közös téli legelőn már nem juthatott elegendő táplálékhoz, a falu közös gulyájából kifogták azokat az ökröket, melyeket folytatólagos hizlalásra szántak, s a maguknak körülárkolt részre hajtatták. A melléjük fogadott szénázó ember dolga volt, hogy kiegészítésül az ott összegyűjtött széna segítségével teleltessék ki, hizlalják meg a jószágot. A körülfutó árok egyben akol gyanánt szolgált, s az általa egybetartott marha egyúttal megtelkesítette: trágyájával következőjó szénatermésre előkészítette a mezei kert talaját. A mezei kert neve eszerint jól tükrözi e sajátos berendezkedés lényegének egyik felét. A „kert", a körülkerített hely kitelepült a mezőre, a külső legelőre, 2I A mezei kertekről: Hornyik János: Kecskemét gazdasági fejlődésének története. Kecskemét 1927. 67-74. 1. - Papp László: A kecskeméti tanyatelepülés kialakulása. Kny.: Acta Litterarum ac Scientiarum Universitatis Hungaricae Francisco -Josephinae. Földrajz- és történettudományok, II. Szeged 1936. 92-96, 98-102, 105-6. 1. - Szabó Kálmán: Kecskeméti tanyák. Kecskemét 1936. 6-8, 14-19, 23-33, 45. 1. - Majlát J i. m. 58-62, 66-72, 76-86, 89-93, 199-204. 1. - Márkus I. i. m. 62-69. 1. - Majlát Jolán-Márkus István: Nagykőrös beilleszkedése a rendi társadalomba a XVIII. században. Századok 1943. 323. 1. - Makkal László: A mezővárosi földhasználat kialakulásának kérdései. Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár 1957. 463-66. 1. - Eri István: Mezei kertek Nyársapáton a XVI. században. Agrártörténeti Szemle 1962. 184-86.1. Hatvan (88) környékén a XVII. század közepén még gabonatermő földeket is kaszálónak alakítottak át, úgyhogy a török szükségesnek látta föllépni ez ellen. L. Szepe.s (Schütz) Béla: Hatvan Heves megyei község története. Bp. 1940. 179. 1.
