18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

CSÍKI TAMÁS: Wellmann Imre és mezőgazdaság-történetünk új útjai

tát: utalva pl. a földművelés és a növénytan összefonódására némely munkákban, számos információt nyújtott a korszak természettudományos, „elméleti-közgazdasági" eredményeiről is. Wellmann tehát érvényesíthette agrárgazdászati ismereteit, de más szempontból is fontos volt számára az e munkában való részvétel: a későbbiekben számos tanulmányában használja fel, s nemcsak illusztrálásként, a vizsgált korszakok és problémák egykorú krónikásainak, gazdasági szakíróinak megállapításait, illetve elemzéseit Prileszky Páltól Mitterpacherig vagy Skerlecz Miklósig. S nyilván ez ösztönözte, hogy Lippay Jánosról, mint a „magyar mezőgazdasági szakirodalom úttörőjéről" külön tanulmányban emlékezzen meg, hogy a kisebb írások mellett önálló kötetet szenteljen Tessedik Sámuelnek, s évtizedeken keresztül foglalkozzon - talán megengedhető - 18. századi példaképével, Bél Mátyással. S bár nagy terve, az életmű teljes kiadása, élén a Notitia Hungariae-vel nem valósulhatott meg, igaz, a Wellmann-kéziratok tanúsítják, készült a feladatra, a csupán 1984-ben kiadott válogatáskötet, az eredeti Bél Mátyáskéziratok gondozása, a szövegrészekhez fűzött jegyzetek alapossága és minden részletre kiterjedő pontossága is meggyőzhet arról, hogy Wellmann filológusként is a legkimagaslóbb teljesítményt nyújtotta. (Később, a '60-as években a bibliográfia folytatása is a célkitűzései közé tartozott.) Wellmann Imre pályakezdésének szerencsés tényezői közé kell sorolnunk, hogy az egyetemi oktatás mellett, 1934-től az Országos Levéltár munkatársa lett. Egészen természetes volt ez a korszak viszonyai között, elég ha a legnagyobbak közül Hajnalt, Szekfűt vagy az ugyancsak más utakon járó Váczy Pétert említjük, s lehetővé tette Wellmann számára a legkülönfélébb forrástípusok, illetve felhasználhatósági körük alapos megismerését. Nem véletlen, hogy a továbbiakban bármely történeti korszak bármely részproblémáját is vizsgálja, legyen az a török háborúk utáni benépesülés, vagy Pest város és Pest megye ellentéte a legfontosabb mezőgazdasági termékek piaci ára körül, ami egyébként az egyes gazdaságtípusok termelésének sajátosságaira is utal, aligha hagyta el a szóba jöhető valamennyi kútfő számbavételét és kritikus felhasználását. Emellett a levéltárakban eltöltött hoszszú évtizedek (ha a kívülálló ezt kényszernek is tekinti, ám Wellmann ebből is erényt tudott kovácsolni) győzték meg a forráskiadások szükségességéről, illetve a levéltári kutatások kiszélesítését és megkönnyítését lehetővé tevő különböző segédletek készítésének fontosságáról. (Ennek gyakorlati eredményeit később látni fogjuk.) A korán kialakuló levéltárosi vénára utal több, az 1930-as évek második felében megjelenő munkája, ami egyúttal jelzi érdeklődésének bővülését is. 1935ben a Levéltári Közleményekben tette közzé az 1707. évi kassai gyűlés tárgyalásainak jegyzőkönyveit, illetve a gyűlést követő tanácsülések tartalmát foglalta össze. Ezzel a kamarai levéltár a Rákóczi-kutatások során addig nem hasznosított állagaira hívta fel a figyelmet, ami azért lényeges, mert e jegyzőkönyvekből éppen azokkal a gazdasági problémákkal kapcsolatban bontakozik ki a résztvevők részletes állásfoglalása, a dikális adóztatással, a terhek megoszlásával a városok és a vármegyék között, a különböző szolgáltatások beszedésének módjával stb., amelyek a legfontosabb feladatok voltak a szabadságharc továbbvitele szempontjából. Ugyancsak tetemes levéltári anyagot, mindenekelőtt a Rákóczi-Aspremont családi levéltárból, dolgoz fel Wellmann a Rákóczi-birtokokról írt tanulmányában. E munka nem kapcsolódik közvetlenül a korábban látott uradalomtörténetekhez, 1 1