Vida Gabriella: A miskolci fazekasság a 16-19. században (Officina Musei 8. Miskolc, 1999)
A MISKOLCI FAZEKASSÁG KAPCSOLATA A KÖZÉP-TISZAI STÍLUSCSOPORT KÖZPONTJAIVAL
füredi anyakönyvekben nemes Otrokótsy Károly, szintén Miskolcról. Tolnai Sámuel helyben született, csak a mesterséget ment Miskolcra tanulni. Közel két évet töltött a miskolci céhnél az egri születésű Nemes Pál Ferenc, 1841-ben már Tiszafüreden házasodott meg. Egy miskolci mesterlegény pedig Tiszafüreden lelte halálát, valószínűleg a vándorlóidejét töltötte ott. 426 Az 1820-50 közt készült tiszafüredi edények vizsgálatakor az volt a kiindulási alapunk, hogy a céhes kapcsolatokkal rendelkező mesterek nyilvánvalóan vitték magukkal a megismert forma- és díszítménykincset, tehát ennek a korszaknak füredi és miskolci fazekassága között alapvető hasonlatosságnak kell lenni. Ezt a feltételezést különösen a butykoskorsók összevetése támasztotta alá: a vízszintes ujjbenyomásos abroncsok előfordulásának gyakorisága, a nyakkiképzés, a koronggal illeszkedő fúl szinte kizárólagossága, a butykosszáj és a váll formájának hasonlósága jellemző mindkét központra ebben a korban. Néhány 18. század végi italtartó edény írókázott girlandjai pedig azt bizonyítják, hogy a később oly jellegzetesen tiszafüredi motívumok előképeinek egy részét is kereshetjük Miskolcon. Ugyanezen korszaknak a tiszafüredi kerámiastílusa a mezőcsáti edényekkel is nagy fokú rokonságot mutat. A tiszafüredi mázas fazekasság saját díszítöstílusa a múlt század közepére alakult ki. Füvessy Anikó kutatásaiból tudjuk azt is, hogy a két díszítő korszak motívumai között kontinuitás van, de többféle edénytípust készítettek a század közepétől és más szerkesztésben alkalmazták az örökölt elemeket. Egy új agyagbánya megnyitása után az 1860-as évektől eltűnt a tiszafüredi edények közül pl. a korábban olyan gyakori butykoskorsó, később többnyire tálasedényt formáztak. A 19. század közepén lezajlott stílusváltás a tiszafüredi kerámiamüvességben kevésbé volt feltűnő, mint akár Miskolcon, Sárospatakon, de még Debrecenben is. Továbbra is az íróka használata a domináns, a megrendelésre készült díszedények pedig az új stílus megjelenését követően is megőrizték a korábbi, munkaigényes, kontúrozott motívumú, a hódoltság kori kerámiában gyökerező díszítésüket. Érdemes hangsúlyozni, hogy ezen edények megrendelői a tiszafüredi és a környékbeli módosabb reformátusok voltak, míg az új stílust igénylő matyó falvakat katolikusok lakják. Sárospatak Sárospatakon a 19. század közepétől történt meg az a kerámiastílus-váltás, aminek hatására a nagyobb városokban a mesterség végső hanyatlásnak indult. A környékbeli falvak paraszti lakosságának piaci igénye nemcsak hogy fenntartotta a fazekasságot, hanem fellendítette azt, létrehozva egy új díszítési divatot. Ez a fellendülés egybeesett egyrészt azzal az Ungvár felől meglódult jelentős betelepülési hullámmal, ami révén az átköltözött mesterekkel együtt megháromszorozódott a fazekasok száma Sárospatakon. Az ő megjelenésüket követte a fehér alapszín fokozatos háttérbe szorulása, a zöld alapszín eltűnése és a fekete-sötétbarna alapozású edények megjelenése. Az ungvári legények Román János által megrajzolt, dél felé történő vándorlási útvonalának első nagy állomása volt Patak, egyesek ott letelepültek, a többiek továbbvándoroltak Miskolc-Onod vonaláig. 427 A vándorlást alátámasztják a miskolci céhiratok is. Ugyanez a két város a déli határa egyrészt a pataki edény elterjedésének, másrészt - ami fontosabb - ezek voltak azok a fazekasközpontok, ahol hasonló díszítőstílust alkalmaztak. Véleményem szerint Sárospatak kerámiamüvességének kutatásában nem kapott kellő súlyt az Ungvár felöl érkező hatás. Ungvár, Munkács és Beregszász fazekasságát ugyan még nem volt módunk 426 Füvessy A., 1993.30-35. 427 Román J., 1955. 15.
