Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉHÉSZKEDÉS

Az említett szláv és német eredetű szakkifejezésekből is több következtetést vonhatunk le. E szavak száma alig több mint a honfoglalás előttieké, számszerűségében tehát nem sokkal gyarapodott. A szavak egy része olyan fogalmat takar, amely már korábban is megvolt. Ilyen a bodon 'fatörzsből kialakított méhlakás' ugyanezen, vagy nagyon hasonló jelentésű a finnugor odú és az ótörök köpü. Itt tehát nem gyarapodott új eljárással, csak új névvel a méhészkedés. Ugyanez mondható el a német kaptánál is. A szláv raj(zik) szónak is megvolt az eresztben a korábbi megfelelője. A tartásmód tekintetében sem hozhatott kezdetben sokat a megtelepedés. Úgy tűnik, megmaradt a természetközeli méhzsákmányolás, illetőleg változatosabbá vált a ház körüli faköpűs méhtartás. Ebben az időben még a korán betelepült német szerzetesek és más népek is faodúkban tarthatták méheiket. Az erdei méhkeresés és zsákmányolás évszázadokon át fontos foglalatosság lehetett. Ezt igazolja egy igen érdekes nyelvi adat: Magyarország északi, északkeleti felén a mézet és a viaszt felvásárló vándorkereskedőket, a sonkolyosokat barkácsoknak nevezik. A szó eredeti jelentése is ,méhvadász' lehetett. Csupán a kas és a kosár 'fonott méhkas' utal az újabb anyagokból készített, immár könnyebben kezelhető méhlakások meghonosodására. A vesszőből, gyékényből és szalmából font, kúp alakú, viszonylag könnyű, könnyen készíthető és kezelhető méhlakások tették lehetővé a méhészkedés széles körű elterjedését olyan területeken is, ahol nem voltak erdők és nem akadtak odvas fák. Azt is megállapíthatjuk továbbá, hogy a honfoglalás után a szláv hatás elsősorban déli irányból, a délszláv népektől vagy közvetítésükkel érkezett. Ez két lehetőségre utal: vagy e népeknél volt jelentősebb a méhészkedés, vagy pedig velük alakult ki jelentősebb kapcsolat az első időkben. Mindezek mellett a mediterrán kultúrák hatására is utal. Itt kell megemlítenem, hogy a Budától az Északi-középhegységben, a Bükk déli lejtőig fellelhető kaptárköveket is valamilyen olyan nép produkálta, amely a mediterráneum felől érkezett. Igen hamar megjelentek már a középkorban a ménnel, mézzel kapcsolatos helynevek: Méhi, Méhes, Méhtelek, Mézes, Mizdó, Márcadó, Sonkolyos, Kelence, Födémes stb. Ezek a méhtenyésztés erőteljes kiterebélyesedését jelzik. A honfoglalástól már közvetlen történeti források jelzik a magyar méhészkedés útját, jelentőségét. Már államalapító királyunk, Szent István által kibocsátott első okleveleink, majd sorra a többiek is a XI. századtól említik már a méhészek, méhcsaládok és méhészkedő falvak adományozását vagy azok szolgáltatását. A középkor századaiban szinte nincsen oklevél, amelyben ne találnánk idevonatkozó adatokat. Ha pedig sokat adóztak uruknak vagy egyházuknak, akkor abból maguk asztalára is jutott. A méhészkedés fontos terméke volt a méz mellett a viasz. Fontossága a kereszténység terjedésével csak emelkedett. Belőle készültek a templomi gyertyák, de alkalmazták kastélyok és más épületek világítására is. A számtalan okleveles adat közül álljon itt egy: Mátyás király 1487-ben Hyppolit esztergomi érseknél volt látogatóban, erre az alkalomra, a vár kivilágítására 300 db viaszgyertyát vásároltak. Ugyanezen érsek udvarában, 1489-ben fáklyákon és olajon kívül 6240 viaszgyertya fogyott el. Mézzel és viaszszal a középkor századaitól igen nagyarányú kereskedést is folytattak. Hazánkból - évszázadokon át - hatalmas mennyiséget szállítottak Európa más országaiba. A honfoglalás előtti időszakban megkezdett házi méhtenyésztés tehát a Kárpátmedencében terebélyesedett ki. Emellett azonban - mint még századunk adatai is igazolják - a vadon élő méhek megkeresésével és befogásával, illetőleg mézének elrablásával is folyamatosan foglalkoztak. Erre, a méhek természetrajzából és a méhészkedés fejlettségéből adódóan, mindig lehetőség mutatkozott. Uralkodóvá azonban a kasokban és a