Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)
TUDOMÁNYTÖRTÉNET
fiskális, a magántulajdon minimálisra csökkentése miatt úgy sem kell a sok ügyvéd és jogtanácsos. Az állam- és jogtudományok szerepét a marxista politikai tudományok vették át, a politikai és közigazgatási vezetés pedig a pártmunkások feladatává vált. Ekkor osztották ketté a hagyományos bölcsészettudományi karokat, kiemelték a matematikai, kémiai, biológiai és fizikai tanszékeket, és alakították ki a ma is meglévő természettudományi karokzX. így azután az egykori egyetemes tudományokat képviselő tudományegyetemek jócskán átalakultak, s ha más vonatkozásait is tekintetbe vesszük, egy kicsit meg is szűntek. Az 1949-ben életbe léptetett egyetemi törvénnyel meg akarták vonni a jogot az összes egyetemen a tudományok művelésétől és de facto elvették a tudományos címek adományozásától. A tervek szerint a tudományok művelése, a tudományos címek adományozása, a tudományos tevékenység finanszírozása és az összes tudományszak irányítása a Magyar Tudományos Akadémia feladatává vált. Ennek kapcsán folyamatosan életre hívták az MTA kutatóintézet hálózatát, és a hatalmas bürokratikus intézményrendszerét, amely az említett feladatrendszert működtetni volt hivatott. Az egyetemek tanszékeinek java ellenállt, s minden lehetőséget megkeresett, hogy tovább folytathassák tudományos tevékenységüket, s a tudományos pályák felé igyekvő hallgatóik alaposabb szakmai képzését. Ehhez a jobb kapcsolatokkal rendelkező tanszékvezetők még némi célhitel támogatást is kaphattak az MTA illetékes osztályaitól. De az egyetemek jogát megvonták a doktoráltatástól és a korábban legnagyobb megszerezhető tudományos képesítés, az egyetemi magántanári habili táció lefolytatásától és adományozásától. Ez volt ugyanis a feltétele a professzori, tehát az egyetemi tanári cím és állás elnyerésének. Ezzel párhuzamosan alakították ki, a szovjet tudományirányításnak megfelelően, a Magyar Tudományos Akadémia keretén belül a Tudományos Minősítő Bizottságot, annak szakági albizottságait, és a tudományos címek (x. y. tudományok kandidátusa, illetőleg doktora) elnyerésének rendszerét és eljárásait. Ezt követően az MTA szervezeteinél megszerezhető kandidátusi tudományos fokozat kellett az egyetemeken az egyetemi docensi, és a tudományok doktora (közszájon „nagydoktor") az egyetemi tanárok kinevezéséhez. Ebből az is következett, hogy az egyetemektől nemcsak elvették a tudományos minősítések jogát, tulajdonképpen függővé tették az MTA tudományos minősítési „hatóságainak" szándékaitól és gyakorlatától. A felsőoktatás átrendezése ezzel még nem fejeződött be. Kardinális változtatással éltek, megalkották az általános iskolai tanárképzés intézményrendszerét, a tanárképző főiskolákat. Feladata a nyolcosztályos általános iskola felső négy osztálya számára a tanárok képzése. Ezzel azután létrejött a magyar tanárképzés ma is sok gondot felvető kettőssége, az egyetemi és a főiskolai szintű tanárképzés. A két intézményrendszer között a különbséget nem az egy tanulmányi év képzési idő, hanem egy hagyományos egyetemi szellem hiánya és a tudományos tevékenységhez való viszonyulás jelentette - egyszerűen megfogalmazva. A politikai akarat is jobban érvényesült az új szervezetek építésénél. A tanárképző főiskolák eredetileg pedagógiai főiskolák voltak, ahol a társadalmi szükségleteknek megfelelően nagy tömegben képezni kellett a 10-14 éves gyerekek számára a pedagógusokat. A tanárokat - az első időben - a középiskolából keresték össze, később pedig leginkább saját tanítványaikból nevelték. Óraszámuk nagyobb volt mint egyetemi társaiké, a tudományok művelését pedig eredetileg nem támogatták. Az utóbbi húsz esztendőben természetesen itt is változott a helyzet, egyes tudósabb ambíciójú tanszékvezetők megteremtették a lehetőséget a tudományok végzéséhez, illetőleg vezető egyetemi oktatók is vállaltak másodállásban tanítást tanárképző főiskolákon.
