Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

TUDOMÁNYTÖRTÉNET

babona és ráolvasás, népmese és találós mese, népdal és rege stb. végre az ország lakóinak testalkata." Kialakították a szervezeti rendet és a szakosztályokat. Az alapítók s a tisztségviselők között megtaláljuk a Kárpát-medence minden népének a tagjait, a történelmi osztályok, a művészetek és a tudomány legjelesebb képviselőit. 1889. október 27-én - tehát pontosan ma egy százada - került sor az első rendes közgyűlésre. Itt megválasztották társaságunk tisztségviselőit: Elnök: HUNFALVI Pál, alelnökök: HAVAS Sándor és TÖRÖK Aurél, titkár HERRMANN Antal, jegyző KATONA Lajos, pénztáros BOROVSZKY Samu lett. A társaság védnökéül JÓZSEF főherceget választották. Megindították az Ethnographiát, annak első szerkesztője a történész-numizmatikus RÉTHY László lett. Már a kezdetben vállalták a Néprajzi Múzeum tevékenységének segítését. Tevékenységük az évszázad alatt jobbára összefonódott. A néprajzi kutatás kiszélesedésében felbecsülhetetlen szerepet játszottak a periodikák: 1872-ben indult a Magyar Nyelvőr, 1887-től 1907-ig jelent meg az Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn; 1890-ben jelent meg az első száma központi folyóiratunknak, az Ethnographiának, 1900-tól jegyezhetjük a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítőjét. Ez kezdetben az Ethnographia mellékleteként jelent meg. A Magyar Néprajzi Társaság szorgalmazta a Az Osztrák Magyar Monarchia írásban és Képben című sorozat kiadását, amelynek két országunkkal foglalkozó kötete jeles néprajzi anyagot is tartalmaz. KÓSA László a 21 kötetes sorozatot - egyenetlensége ellenére is - Közép-Európa néprajzi monográfiájának minősítette. Az 1867-es kiegyezés után, még inkább az ezredéves kiállítás hatására megalakultak az ország városaiban, jobbára a megyeszékhelyeken a múzeumok. Ezek kezdetben régészeti, numizmatikai és művészeti emlékeket gyűjtöttek, a paraszti nép tárgyai felé csak lassan fordult figyelem. Még századunk első harmadában is csak olyan területi múzeumban folyt néprajzi kutatás, ahová paraszti születésű, falun felnőtt, esetleg a népélet iránt elkötelezett kutató akadt. Említhetjük itt KÓRIS Kálmánt a matyóság, ISTVANFFY Gyulát a palócság, a Kossuth-díjas KISS Lajost a Nyírség és Hódmezővásárhely, GÖNCZI Ferencet és KISS Gézát Dél-Dunántúl és ECSEDI Istvánt a Hortobágy és Felső-Tiszántúl kutatóját és múzeumszervezőjét. A 19. század végének és századunk elejének néprajzi kutatásait ösztönösnek minősíthetjük. A kutatók sokféle pályáról érkeztek, egymásról nemigen tudtak, néprajzi iskolázottságuk nem lehetett, a külföldi kutatási eredményeket nem, vagy csak alig ismerték. Nem alakult ki a kutatás módszertana és tematikai rendje. Az anyagi kultúra emlékeinek gyűjtését és tudományos kutatását a századelőn a Néprajzi Múzeum tudományos munkatársai végezték. Az ún. második nagy nemzedék képviselőire gondolok itt, akik kialakították tudományszakunk profilját, tematikáját, határait és irányait. VISKI Károly Erdélyből jött, filológus volt, nyelvészetből doktorált, mesterségekkel, építészettel és főképpen népművészettel foglalkozott. VISKIt tekinthetjük a modem népművészeti kutatás kialakítójának. GYÖRFFY István alföldi volt, kutatásai is jobbára ide kötötték. GYÖRFFY volt szakmánk - talán - legnagyobb szervezője, számtalan kutatót nyert meg és indított el. BÁTKY Zsigmond Dunántúlról érkezett, geográfiát tanult, s 1896-tól dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályán. 1919-től az intézmény vezetője. A hármak szerkesztették és nagy részét írták a harmincas évek nagy vállalkozásának, A magyarság néprajzának négy kötetét. BÁTKY hosszasan szerkesztette a Néprajzi Értesítői, GYÖRFFY és VISKI pedig később egyetemi tanárok lettek. LAJTHA László személyén keresztül, aki 1913-tól a Néprajzi Múzeum munkatársa volt, a múzeum támogatta a népzenekutatást is.