Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS PÁSZTORKODÁS

leg Ungvár, Munkács és Beregszász környéki hegyi erdőségekben béreltek télre makkos erdőket.

22 A téli szálláson csupán gallyakból raktak némi karámot, de megesett, hogy csak 3-4 nagy tüzet raktak a nyáj köré az állatok védelmére. Nagy kuvasz vagy komondor, nyájvédő kutyákat tartottak. A pásztorok is gyakran csak a tüzek mellett, nagy bundában aludtak, de emelhettek földkunyhót is.

23 A sertésmigrációnak volt egy igen érdekes módja is: ez esetben a nyáj a nyarat vizes, lápos területeken, azok mellékén töltötte. Itt - a legelés mellett - a víziállatokkal (hal, béka, csiga, sikló), vízi szárnyasok tojásaival és fiatal egyedeivel, vízi növényekkel, azok gumós gyökereivel táplálkozott. Télen pedig a szomszédság erdős hegyvidékeire hajtották makkra. Ezt a jelenséget - történeti és recens anyagok feltárásával - legszemléletesebben CSISZÁR Árpád dolgozta fel a beregi vizes síkság és hegyvidék között.

24 Ez a tartásforma mind a Tiszántúlon, mind máshol hazánkban - hasonló körülmények között - előfordult.

25 Csak megemlítem, hogy a magyar sertéstenyésztés közel egyezer éve azt tanúsítja, hogy a tenyésztés fejlettségi szintje és a sertésfajták mindig szoros kapcsolatban álltak egymással. Ahogyan javultak a fejlesztés feltételei, úgy honosodtak meg a mind gazdagabb fajták.

26 Ha mármost a sertésmakkoltatás migrációs vonatkozásait próbáljuk besorolni az ismert kategóriákba, akkor ez nem fog sikerülni. Az európai és a magyar sertésmakkoltatás migrációját külön önálló típusnak kell tekintenünk. A sertésmakkoltatás is hasonlóképpen mint más vándorpásztorkodások, geográfiailag meghatározott. Csak azokon az éghajlati területeken alakulhatott ki, ahol a tölgyes bükkerdők tenyésznek. Ez kontinensünk középső sávjára tehető. Csak utalnék arra a tényre, hogy az arktikus, a sztyeppi és sivatagi nomadizmus vagy pedig az Alpwirtschaft is ugyanígy geográfiailag meghatározott. Emellett legalább ugyanennyire meghatározó tényező az adott társadalmi csoport társadalmi-gazdasági fejlettsége is. (Biharea. Colugere de studii si matériáié de etnografie si artá. 1991. 99-107. Oradea) SZABADFALVI J., Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon. A debreceni Déri Múzeum Évkönyve, 1969-1970. évre. Debrecen, 1971. Itt említem meg, hogy a sertéstenyésztés monográfiáját elkészítettem 1986-87-ben, ezt nyújtottam be a Magyar Tudományos Akadémiának akadémiai doktori dolgozatnak. A munkát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszéke közelesen kiadja: SZABADFALVI J., A sertés Magyarországon. Debrecen, 1991. 23 SZABADFALVI J., i. m. (1968). 24 CSISZÁR Á„ A beregi sertéstenyésztés. Ethnographia, LXXXII. Bp., 1971. 481^496.; CSISZÁR Á., Sertésmakkoltatás az északkeleti Erdövidéken. Agrártörténeti Szemle, XVI. Bp., 1974. 234-246. SZABADFALVI J., i. m. (1971. Az extenzív sertéstenyésztés Magyarországon.). 26 SZABADFALVI J., Az ősi sertésfajták Magyarországon. Agria, XXIII. Eger, 1987. 189-205.; SZABADFALVI J., Intensive Scheweienerassen un Ungarn. In: Ideen, Objekte und Lebensformen. Gedenkschrift fúr Zsigmond Bátky. Red.: B. GUNDA, L. LUKÁCS, A. PALÁDI-KOVÁCS. Székesfehérvár, 1989. 213-218.; SZABADFALVI J., Az intenzív sertésfajták Magyarországon. In: Történelem, régészet, néprajz. Tanulmányok Farkas József tiszteletére. Szerk. UJVÁRY Z., Debrecen, 1991. 135-146.