Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉZESKALÁCSOSSÁG

sán tanulta a mesterséget századunk első évtizedeiben. Mesterlegény korában bejárta Szlovákiát, Csehországot, Morvaországot és Kárpátalját. Vándorlásai során jutott el Nyíregyházára is. A nyíregyházi mézeskalácsosok műhelye egy helyiségből áll. Benn áll a kiskemence, a tábla, a tészta gyúrásánál használatos brehpad, a tároló állvány, amelyet szaknyelven gárbnak neveznek. Munkájuk kétirányú. Készítenek mézestésztából faformába belenyomkodott tésztát, amelynek díszítményét maga a díszesen faragott forma (1-2. kép) adja meg. Készítenek másrészt cukros masszából is tésztát, amelynek a felületét a sütés után külön elkészített színes anyaggal díszítik (3. kép). Ez utóbbiakon, különösen a díszes, tükrös, piros szíveken képecskék (4. kép) találhatók, melyek alatt 2-4 soros versek is olvashatók: Szív adja szívnek szívesen, Fogadja szíved szívesen. Kedves lányka ! Amíg élek Tied szívem Áldott lélek. Századunkban a két világháború között a nyíregyházi mézeskalácsos mesterség is a kapitalista versengés, gyáripar és kereskedelem hatására hanyatlásnak indult. Készítményeik helyett különösen a városok lakói a gyáripar termékét a cukorkát, vagy cukrásztésztát vásárolták már. Természetesen a mesterség sem tudta megőrizni évszázados hagyományait. A nagy verseny hatására készítményeik sablonosabbá és sok tekintetben értéktelenebbé lettek. Államunk tudományos és kulturális szerveinek a feladata az, hogy megtisztítsa a nyíregyházi mézeskalácsos ipart is, de általában a kultúránk minden megnyilvánulását a kapitalista romboló hagyományoktól. A népi kultúra hagyományainak megbecsülése és továbbépítése egyetemes nemzeti érdek. (Szabolcs-Szatmár megyei Néplap, IX. Nyíregyháza, 1954. okt. 24. 4.)