Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)
ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁG
munkái c vidék honismereti irodalmának legkorábbi darabjai. A legalapvetőbb régi munkákat e vidékről a 18-19. század fordulóján a haladó szellemű Zemplén megyei tudós nótárius, majd követ, SZIRMAY Antal írta. 16 A fontos munkák sorában meg kell még említenem PATZOVSZKY A.-nak a Zempléni-hegyvidékről 1809-1810-ben 17 és WIMMER G. A. Abaúj megyéről 1831-ben kiadott monográfiáját. 8 Néprajzi tekintetben is igen sok használható adat és megfigyelés található területünkre a gazdaságtörténeti, főleg a regéci és a sárospataki uradalom gazdálkodásáról írott munkákban, JÁRMAY Edit, BAKÁCS István, RAVASZ János, DONGÓ GYÁRFÁS Géza, IVÁNYI Béla, DIVÉKY Adorján, KEMÉNY Lajos, CSOMA József, OLÁH József és MAKKAI László munkáiban. 19 Ugyancsak becses anyagot őriznek régebbi és újabb megyei monográfiák, 20 valamint az Abaúj és Zemplén megyében megjelent irodalmi, történeti és honismertető folyóiratok valamint újságok is. 21 Az utóbbi években megjelent munkák közül BALASSA Iván 22 kis néprajzi összefoglalását, valamint TAMÁSKÓ Ödön, 23 ANGYAL Béla, 24 NAGY Lajos 25 és BORSODI Gyula, 26 jobbára honismertető munkáit említhetem meg. A nagyobb ütemben, jórészt az utóbbi évtizedekben meginduló néprajzi szakirodalom viszonylag gazdagnak látszik, azonban ha akár területileg, akár témakörök szempontjából csoportosítjuk, azonnal feltűnik, hogy milyen kevés a feldolgozott téma és még milyen sok a teendő. Vegyük sorra a publikációkat témakörök szerint: 1921-ben 13 FIC11TET J. E., Mineralogische Bemerkungen von den Karpaten mit Kupf. und Charte des Vulkanischen Gebirges von Eperjes bis Tokay. Wien, 1791. Ifl SZIRMAY A., A tokaji, vagyis hegyaljai szőlőknek ültetéséről. Pest, 1810.; SZIRMAY A., Notitia Comitatus Zempléniensis. Buda, 1804.; SZIRMAY A., Raepresentatio Comitatus Zemplén... Diószeg, 1790.; SZIRMAY A., Notitia toporgafica politica, inelyti Com. Zempléniensis. Buda, 1805. 17 PATZOVSZKY A., Ueber die Gebirge, zwischen Eperjes und Tokaj. Leonh. Taschenbuch 1809., 1810. 18 WIMMER G. A., Das Aba-Ujvárer Komitat im Königr. Ungarn. Wien, 1831. " BAKÁCS I., A regéc-sárospataki uradalom levéltára. Klny. Levéltári Közlemények 1953. évi köteléből; BAKÁCS [., Trautsohn herceg regéci uradalmának terméseredményei a XVIII. században, Bp., 1930; DIVÉKY A., Felső-Magyarország kereskedelmi összeköttetése Lengyelországgal (XVI-XVII. sz.) Bp., 1905; DONGÓ GYÁRFÁS G., Zemplén vármegye történeti földrajza. Adalékok Zemplén vármegye történetéhez, 1898. 37, 69, 106, 137, 178, 206, 233, 265, 333, 1899. 2, 33, 65, 97 skk. lapok; IVÁNYI B., Gönc szabadalmas mezőváros története. Karcag, 1926; JÁRMAY E.-BAKÁCS I., A regéci uradalom gazdálkodása a XVIII. században, Bp., 1931; KÁROLYI Gy. H., Abaúj megye XVI. századbeli művelődéstörténetéből. Kassa, 1875.; KEMÉNY L., Abaúj-Torna vármegye az Árpádok alatt. Kassa, 1888.; KEMÉNY L., Abaúj-Torna vármegye története. 1527-1648. Kassa, 1915; KEMÉNY L.-CSOMA J., Abaúj-Torna vármegye történelmi monográfiája. [-II. Kassa, 1912-1915; MAKKAI L., I. Rákóczi György gazdasági iratai (1631-1648). Bp., 1954; RAVASZ J., A sárospataki uradalom gazdálkodása a XVIII. század első felében. Bp., 1938; OLÁH J., A robotmunka a sárospataki és regéci uradalmakban a XIX. század első felében. Agrártörténeti Tanulmányok (szerk. SZABÓ [.), Bp., 1960. 271-338.; OLÁH J., A sárospataki és regéci uradalmak állattenyésztése a XIX. század első felében . Agrártörténeti Szemle, IV. 1962. 234-265; VIZMÁNDY Ö., Parasztbirtok állapota Zemplén megyében. Bp., 1884. 20 BALLÁ G., Zemplén megye. Bp., 1893; BOROVSZKY S., (szerk.): Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely R. T. város. Magyarország vármegyéi és városai. Bp., é. n.; BOROVSZKY S.-SZIKLAY J., Abaúj vármegye és Kassa. Bp., 1896.; CSIKVÁRI A. (szerk.): Abaúj-Torna vármegye. Bp., 1939; CSIKVÁRI A. (szerk.), Zemplén vármegye. Bp., 1940.; KORPONAY J., Abaúj vármegye monográfiája. [—11. Kassa, 1886-1888.; MOLNÁR E. (szerk.), Abaúj-Torna vármegye. Bp., 1935. 21 Abaúj megyei Közlöny, Ábrázolt Folyóirat, Felső-magyarországi Közlöny, Felső-magyarországi Múzeum, Gazdasági Értesítő, Hegyalja, Kassa-Eperjesi Értesítő, Kassai Munkás, Zemplén, Zemplén Hegyalja, Zempléni Híradó, Zempléni Gazda stb. 22 BALASSA [., Néprajzi feladatok a Hernád és a Tisza között. Sárospatak, 1960. 23 TAMÁSKÓ Ö., Zemplén hegység. Bp. 1958. 24 ANGYAL B., (szerk.): Szerencsi járás monográfiája. Szerencs, 1955. 25 NAGY L., (szerk.): Zempléni-hegység. Útikalauz. H. n. 1958. 26 BORSODI Gy., Hegyaljai útijegyzetek. Miskolc, 1955.