Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

NÉPMŰVÉSZET

2. kép. Tükörtartók A kiveréssel lényegében vonalas díszítménysorokat alakítottak ki, amelyek összhatásukban már növényi díszítményeket adnak ki (6. kép). Általában a 19. sz. végétől készített botokon már megjelenik a vonalas ornamens mellett a foltszerű, berakásos díszítmény is. Ezeket az előbb említett díszítőanyagokból ollóval kivágják, majd alakjának megfelelően bemélyítik a fát, és belenyomkodják a díszítményt. Ezt azután - a nagyságának megfelelően - egy-kettő vagy több szeggel rögzítik. Az újabb berakásos díszítőmódnál lényegében két technika keveredik, a vonalas és a foltszerű, mindkettő beerősítésének módja is különböző. Az elsőnél vonalas az ornamens, s a foltot is csak keretezéssel érik el, a másiknál már elfedik a ornamens teljes foltját egy vagy több lemezkével, s ez utóbbi rögzítése már szöggel történik. A két díszítő eljárás gyakran keveredik egymással, egymás mellett szerepel. Ismeretes egy olyan megoldás is, amikor a foltszerű ornamenseket, vonalasokkal keretezik. A 6. képen közölt, Hortobágyról származó bot 1934-ben készült. A teljes díszítmény három körbefutó szalagdíszítményre oszlik, látható rajta a készítő, Béke Imre neve. Figyelemre méltó rajta a mondanivaló egysége, a kompozíció tisztasága, az alul körbefutó virágág. Béke Imre más ismert kompozícióira is jellemző a tiszta mondanivaló, az egységes kompozíció és a gondos, művészi ornamentálás. Igen jelentős faragópásztor volt a két világháború közötti két évtizedben az 1883ban született, a hortobágyi renyheménesnél szolgáló, Balmazújvároson lakó Nádasdi István. Készített faragott, kivert botokat és bőrtárgyakat is.