Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉZESKALÁCSOSSÁG

1. kép. Kerékgyártó Sándor és felesége a törőpadnál A debreceni mézeskalácsos céhek életét végigkíséri a kontárok (céhen kívüli iparosok) elleni hadakozás. Megalakulásától kezdve körül volt véve kontárokkal. Már az 1713-as és az 1726-os céhlevél a következőképpen emlékezik meg róluk: „Miuel hogy mi körülünk sok Contárok találtatnak, mind Városokban és Falukban, kik az eő Mesterségeket igazán nem tanulták, és nem Czéhesek, az ilyenek szabad sokadalomra a Mézes Kalács Sütő mesterségen való müvet bé hozniok, árulniok nem engedtetik, rajtakapatván pedig tőlük el vétessenek Bíró Uram hírével, melynek fele Bíró Uramé, fele a czéhé légyen." A kontárok meglétérc a későbbiekben is van adatunk. 1762-ben már több Debrecenben a kontár, mint a céhes mézeskalácsos. 1807-ben 14 mézeskalácsos mester mellett csak Debrecenben 54 kontár élt és dolgozott. A XIX. század későbbi éveiben már kormányrendeletek biztosítják a céhen kívüli ipargyakorlás jogát. A céh életének szerves részei voltak a hatalmas lakomák. Törvényesített szokás volt a mestcrasztal, amely „causa bibendi", ok és alkalom az ivásra. Akit bevettek a céhbe, annak egy meghatározott napon meg kellett vendégelni mestertársait. A lakomára pontosan meghatározták az étrendet. A debreceni mézeskalácsosok 1713 évi céhlevele ezt a következőképpen írja elő: „Első tehén hússal, velős konczal és disznó orjával ele-