Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)
NÉPMŰVÉSZET
tettek fekete cserepet. Ezeknek a központoknak a felkutatását még további feladatnak kell tekintenünk. A továbbiakban a feketecserép készítési módjával és díszítő technikájának problémáival foglalkozom. Általában megfigyelhető, hogy a fekete cserepekkel kapcsolatos munkamenet, az agyagbányászás, a szűrés, a szeles, a korongozás és a szárítás nem tér el a mázas cserepek előállításától. A különbség csak a díszítésben és az égetés speciális módjában nyilvánul meg. A munkamenet részletes leírásától éppen ezért eltekintek, és csak az égetést, a füstölést és a díszítést ismertetem. Elöljáróban azonban azzal a kérdéssel foglalkozom, hogy a fekete edények készítéséhez szükséges-e más összetételű agyag, mint a mázas cserepekhez. A nádudvari fazekasok a fekete cserép készítéséhez feldolgozott agyagot használták a századunk folyamán tért hódító mázas edények gyártásához is. BOB FLORESCU F. szerint is teljesen indokolatlan az a feltevés, hogy a feketekerámiához különleges agyagot használnak. 76 STEENS BERG A. szerint ugyanaz az agyag, amit a vörös cserepek készítésénél használnak, alkalmas a feketére égetett edényekhez is. 77 A jugoszláviai vend vidék fazekasai is ugyanabból az agyagból készítették a fekete és a mázas edényeket is. 78 Megállapítható tehát, hogy a mázatian feketecserepek készítéséhez nem szükséges speciális agyagféleség. Említettem, hogy az edények egyik csoportja már a neolitikumban fekete. A neolitikus és a későbbi fekete edények vagy - mint az archeológusok mondják - grafitos edények KOSTRZEWSKI J. szerint grafit hozzákeverésének köszönhetik a színüket, s az edények felületén látható fényes csíkozás, illetve más ornamentika grafitdísz. 79 E neolitikus cserepeket ROSKA Márton szerint füstöléssel feketítették, az edényt zsíros füstnek tették ki. A füst annyira megfogta, hogy a nyirkos földben, évezredeken át sem vesztette el a fekete színét, bár az agyagba kevert szénpor is fekete színű edényeket adott az égetés után. 80 A régészek körében általános terminológia a „grafitos" szó, amelyen azt értik, hogy a fekete cserepek szénpornak az agyagba való belekeverésével nyerik jellegzetes színüket, az edények felületén levő fényes csíkok és egyéb díszítmények grafitdíszek. A szénpor („grafit") felhasználására azonban egyetlen adatot sem találunk a néprajzi irodalomban. A régiségben, az archeológiai irodalomban felvetődő ,, grafi tos" edényfeketítést és a terminológiát feltétlenül revízió alá kellene venni. A feketére égetett cserepek falába az égetés után a füst hatására kétségtelenül lerakódik bizonyos kátrány és szén. Ha a cserepet tűzbe vagy Bunsen-lángba tesszük, a kátrány és a szén kiég belőle, s a cserép hamar vörös színűvé válik. Erre az eredményre jutottam, amikor egy nádudvari feketecserép-darabot tűzbe tettem. Ezt a kísérletet egyébként SAYLES E. B. is elvégezte, s ugyanerre az eredményre jutott. 81 A nádudvari fazekasok maguk is ismét kiégették a rosszul égetett cserepet mázas edényekkel együtt, s az égetés után teljesen vörös színű edény került ki a kemencéből, amelyen nyoma sem volt a korábbi fekete színnek. SZOMBATHY János szerint sem beszélhetünk grafitos 76 BOBU FLORESCU F., 1954. 39. 77 STEENSBERG A., 1939. 117. 78 NOVAK V., 1951. 127. 79 EBÉRT M, 1924-1928. IV. 498-499. 80 ROSKA M, 1926-1927. II. 251. Egyedül a mohácsi feketeedény készítésével kapcsolatban jegyezte le SCHLEICHER L. a grafit bizonyos mértékű használatát: „Ahol az edények egymást érték az égés alkalmával, ott világos folt maradt hátra. Ezt aztán később víz és vaspor keverékével, grafitporral bemázolják {vasporisema). Soknak ugyanis megakad a szeme a szürke folton. Mások meg így szeretik, mert a tiszta fekete edénnyel csalni lehet." SCHLEICHERL., 1937. 23. 81 SAYLES E. B., 1955. 955.
