Fügedi Márta: Mítosz és valóság: a matyó népművészet (Officina Musei 6. Miskolc, 1997)
„A MATYÓ ÖRÖKSÉG" NAPJAINKBAN
A „MATYÓ ÖRÖKSÉG" NAPJAINKBAN A lokális hagyomány, a hírnév nehéz és szép örökség. Egyrészt szellemi tőkét jelenthet, amely egy település, egy közösség arculatának, összetartozásának és identitástudatának alakításában fontos tényező. Ugyanakkor kötelezettségeket is jelent a szellemi, kulturális örökség, az ősök hírneve, amely felelősséggel is jár. A hírnév természetesen nemcsak szellemi tőke, hanem anyagiak forrása is lehet, hiszen pénzre váltható és ily módon is hasznosítható. Mezőkövesd, az „óriás falu", a „parasztváros" a társadalmigazdasági átalakulások folyamatában is mindig fontosnak tartotta Matyóföld hagyományainak továbbéltetését és ápolását. Ezt az örökséget mindig igyekezett aktualizálni, értékeit generációról generációra továbbadni és megismertetni. A matyó népművészet hagyományainak és értékeinek hivatásos éltetői és továbbvivői is vannak: a Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet nemcsak a járás legnagyobb termelőüzeme volt hosszú évekig, a termelési követelmények mellett az értékőrzés feladatát, a művészi alkotótevékenység irányítását is fel kellett vállalnia. E szempontok összeegyeztetése természetesen nem lehet mindig zökkenőmentes. A mezőkövesdi Művelődési Központ keretei között működő Matyó Néptáncegyüttes küldetése a matyó népélet folklórhagyományainak és a viselet adta látványnak együttes megőrzése, feldolgozása és bemutatása belföldön és a nagyvilágban egyaránt. Szakmai, tudományos és idegenforgalmi szempontokhoz is alkalmazkodniuk kell e tevékenységben. A Matyó Múzeum, mint a matyó népcsoport történeti, néprajzi értékeit megőrző, tudományos szinten feldolgozó és bemutató intézmény kiemelkedő eszmei és gyakorlati szerepet játszott a matyó néphagyományok feltárásában és megismertetésében. Sajátosnak mondható, hogy a múzeum vezetői hosszú évtizedekig nagytudású és nagytekintélyű helyi tanáremberek voltak. A múzeumügyben az 1970-es években jelentős átalakulást és arculatváltást hozott a felgyorsult urbanisztikai változások időszaka, a településkép látványos átalakulása. Az időközben városi vagy műemléki védettséget élvező régi lakóházaknak új, kultúra-megőrző funkciót kellett adni. Mezőkövesd belső településmagjának zegzugos közeiben egymás mellett sorakoztak e régi házak, melyeket az ún. „tájház-program" keretében kellett a város életébe beilleszteni. E koncepcióból alakult ki a „hadas városrész" sokat vitatott fogalma, amely mintegy élő skanzenként őrizte volna meg a matyóság hagyományos kultúrájának emlékeit, egyfajta komplex muzeológiai, közművelődési és idegenforgalmi szempontok szerint, a városrendezési koncepcióval összhangban. A fenntartási és üzemeltetési nehézségek és a tervek módosulása azonban mégsem tudott végleges funkciót és egységes arculatot biztosítani napjainkig ennek a speciális örökségnek. A lokális néphagyományok, a matyó népcsoport jellegzetességeinek, e népi kultúra értékeinek tudatosítása és továbbadása természetesen a helyi iskolai oktatásba, a mindenkori fiatalság nevelésébe is beilleszkedett. A honismereti, néprajzi gyűjtőmunka két világháború közötti hagyományai nyomán az 1960-as évektől lelkes tanárok irányításával a
