Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ

Vessünk egy pillantást más felsőoktatási intézmények érdekében végzett erőfeszítseire is: 1882. január 20-án a gazdasági „tanintézetek és akadémiák" kapcsolatát elemezte: „... vannak számos ifjak, a kik képzést nyertek gazdasági tanintézeteinkben, de azért nem mennek oda, mert ott nem a gyakorlati élet számára nevelnek, ott nem Magyarország természeti viszonyaihoz alkalmazott gazdaságot tanítanak, hanem úgynevezett hohenheimi és bécsi Hochschule tudományos gazdaságot" 1882-ben és 1884-ben a magyaróvári mezőgazdsági akadémia német oktatási nyelvét tette szóvá a képviselőházban. Egy gazdasági egyetem létesítését vetette fel 1887. februárjában [84—87:40.]. Magyarországnak vannak már mezőgazdasági tanintézetei, amelyeket azonban folyamatosan modernizálni és a magyar viszonyokra kell alkalmassá tenni, de Herman Ottó szerint létesíteni szükséges egy magasabb, egyetemi szintű intézményt is: „... a gazdasági oktatás ügye Magyarországon rendkívül fontos Magyarországnak vannak már gazdasági tanintézetei, a tanárképzésről is okvetlenül gondoskodnia kell..." de ezt az intézményt nem a bécsi Hochschule mintájára kell megalkotni, hanem a budapesti műegyetemhez kellene telepíteni, ahol már van úgynevezett gazdasági és közművelődési szak, ebben tanít ma mezőgazdságtant egy tanár, azon kívül erdészettant ugyanaz a tanár és tanítják még a mezőipart is..." Azt tanácsolta tehát, hogy a budapesti műegyetemen kellene megerősíteni a mezőgazdasági szaktárgyak egyetemi oktatását. Az agrároktatás helyzetével 1894-ben ismét foglalkozott, ekkor a modernizálást, a gépek bevezetését szorgalmazta, valamint az extenzív és intenzív fejlesztés közötti különbséget fejtegette. Herman Ottó magát pacifistának mondta, bár az ország megvédését mindig fontos feladatnak tekintette. A független magyar honvédségről álmodott, s ha lehetett mindig szóvá tette a közös hadsereg ügyét, a nem Magyarországon képzett katonatisztek pökhendiségét és a magyar polgársággal való szembenállásukat. Ilyen ideológiai platformon állva mondta el véleményét 1882. júniusában a katonai tanintézetekről. Kifogásolta a törvény előkészítetlenségét, amely nem nyújt betekintést a képviselőháznak a „katonai intézetek szerkezetébe". Kemény kritikával illette az országunkat függőségben tartó Ausztriát: „Hiszen Ausztria nem engedhet az ő soldateskájából, mert hiszen az tény, hogy Ausztria bürokratiából és katonai rendszerből áll." Szóba hozta az 1848—1849-es rövid idő alatt létrehozott magyar hadsereget, majd így fejezte be beszédét: „Én radikális szempontból kifejezem azt, hogy én sem ilyen sem más alakban semmi közös hadseregre egy fillért sem szavazok meg, de igen is, hogy ha itt egy önálló magyar hadsereg felállíttatik, annak érdekében a katonai képzés terén is készen vagyok minden áldozatot megszavazni." Néhány évvel később, a budapesti parkok védelme és gyarapítása kapcsán szóvátette a Ludovica Akadémia parkjának megőrzését, amelynek egy részét a növendékeknek kell elkülöníteni, a többi pedig szolgáljon a pesti polgárok pihenőjéül [84—87:15.]. Az alsófokú oktatással külön beszédben viszonylag kevesebbet foglalkozott, az oktatás általánosabb kérdései kapcsán azonban többször is szólt róla. 1884. januárjában drámai képet festett az alföldi írástudatlanságról: „A dolog az, hogy a mint én tapasztalatból tudom, az írni és olvasni nem tudók nagy számajelesen a magyar alföldön leginkább abból a körülményből vezethető le, hogy az alföldi úgynevezett tanyák világában valósággal olyan complexusok léteznek, a melyek egy iskolakerülethez sem tartoznak. Ezen complexusokon gyakran 30—40 iskolaköteles gyermek van minden vezetés nélkül." A nagy