Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ

valóságos blaszfémia, mert nem igaz". A vallást is a természetelvüségre vezette vissza: „A természet alapján tanulják az egyszerűséget, a szerénységet és az igazi, tiszta, belső vallási érzetet, a melyből egy egészen más felebaráti szeretet és erkölcs érzet fakad, mint a felekezetiek czivakodásaiból..." Beszéde végén elmarasztalta az „egyháznak szolgáit" akik elnézik a háborúkat és amiért ellenzik a kötelező állami anyakönyvezést. Az előbb bemutatott beszédei igazolták azt, hogy Herman Ottó — mint általában a 19. század második felének liberális gondolkodói — nem volt hitellenes és vallásellenes, csupán annak valóban szabad gyakorlását akarták elérni. Még csak egyházellenesnek sem nevezném általánosságban, csupán egyetlen egyház kiváltságait igyekezett csökkenteni, úgy is mondhatnám a többivel egyenlő elbírálás alá vonni. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Herman Ottót Breznóbányán evangélikus vallásra keresztelték. Ugyanebben a gondolatsorban kell megítélnünk a zsidó hitben élők és zsidó felekezet esetében vallott véleményét. Én úgy vélem, ha meg akarjuk érteni Herman Ottó valódi gondolkodását, itt is külön kell választanunk a zsidók hitét (voltak közöttük ortodoxok és felvilágosultabbak is), és a zárt zsidó közösségek elkülönülő magatartását. Tekintetbe kell vennünk azt is, hogy éppen ezekben az években soktízezres nagyságrendben űzték ki a zsidókat az orosz megszállta Galíciából, s ezek nagy része Magyarországra települt, mivel más európai államok nem vagy csak némelyike fogadta be a menekülteket. Ez pedig irtózatosan nagy gondot rótt az Osztrák—Magyar Monarchia nagyobbik államára. A beáramlók más kultúrát, más nyelvet, más hitet képviseltek, olyat, amely vallásának kemény tételei miatt, nem, vagy csak nehezen illeszkedtek a befogadó ország népéhez, kultúrájához, jogrendjéhez és hitéhez. No már most, ha csupán egyetlen újságcikkét vagy beszédét ragadjuk ki, teljesen más következtetésre juthatunk, mivel ott egy-egy esetről, szituációról fejthette ki véleményét. És ebben az esetben lehet őt antiszemitának vagy akár filoszemitának is nevezni, olyképpen, ahogyan ez meg is történt a képviselőházon belül és kívül is. Itt, most közel tíz beszédét igyekszem ismertetni, illetve tíz beszéde alapján tervezem megvilágítani Herman Ottónak a zsidó néppel és a zsidó vallással kapcsolatos nézeteit. Idevonatkozó beszédeit két csoportra oszthatjuk. Az első három-négy az illegális bevándorlás közvetlen következményeit érintették, ezeket elsősorban 1880—1882. között mondta; 1883—1892 között már a beérkezettek helyzetének jogi rendezését és társadalmi beilleszkedését szorgalmazta. Alig fél éve volt a képviselőház tagja, amikor 1880. március 11-én beszédet mondott a zsidó lakosság helyzetéről [78—81:4.]; a mellékletben a beszéd teljes terjedelmében olvasható. Hozzászólása első mondatában kijelentette nem akar a napirendi pont jogi oldalával foglalkozni, „hanem szólni akarok a kérdés socialis oldalához" elsősorban azért, mert az előtte szóló Istóczy Győző „egy egészen külön álló specialis emberfajról tett említést ..." Első megállapítása szerint a bemenekülőket „disszidenseknek" kell tekinteni, s „a zsidóság mint olyan, társadalmilag egy bizonyos állást foglal" el. Elismerte, hogy a zsidóságnak vannak olyan tulajdonságaik, amelyek különböznek az államalkotó nép életmódjával és felfogásával, de ez még nem jogosítja fel azt arra, hogy kiközösítse a társadalomból, a jogokból és a modem civilizációból. Ez a magatartás a zsidóságra nehezedő elnyomás idején alakult ki, s ahogyan ez megszűnik, hogy „a társadalomba ismét visszatérhessen", „az utolsó nyomásnak is nemcsak csökkennie, de megsemmisülnie