Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
II. A POLITIKUS HERMAN OTTÓ
jogrendjéhez. Gyakran érte korábban és később is az antiszemita minősítés is, de a zsidóbarátság és a zsidóbérencség vádja is. Mindezek után ugyancsak fel lehet tenni a kérdést, minek kell minősítenünk e tekintetben Herman Ottót. Én azt hiszem, hogy liberálisnak. Alapvető politikai hitvallása volt a szociális elkötelezettség; hátrább majd példákat is említek idevonatkozóan. Erre és radikalizmusára vezethető le ideológiai baloldalisága is. Gyakran hivatkozott a 18. századvégi francia forradalomra, a magyar 48—49-re, de nemkülönben a párizsi kommünre; kapcsolatba került baloldali irányzatok politikusaival. A politikai baloldalisághoz azonban sohasem jutott el. Jelentősnek kell tekintenünk mint kulturpolitikust is. Évente több beszédben foglalkozott az oktatás, közöttük a középiskolák és az egyetemek helyzetével, jobbára azok fejlesztését szorgalmazta. Ugyanígy szorgalmazta a tudományos intézmények, közöttük a múzeumok, illetőleg művészeti intézmények létesítését és erősítését. 1. Helye a házban 1885. január 26-án [KN. 1884—87.10.] szóbahozta azt, hogy a háta mögött — foglalkozására hivatkozva — pókásznak, vagy bogarásznak mondják. Erre a következő szavakkal reagált: „T. ház! Én ezen pókász és bogarász elnevezéseket nem találom az ízlésnek megfelelőnek s ha az igen tisztelt ministerelnök úr is ezt használja, akkor csakugyan documentálja azt, hogy a viczfaragásra csakugyan képtelen. ... Hogy pedig miért foglalkozom ezen tárgyakkal, felelem egyszerűen azt, mert ezek is az élő természet részei..." Néhány nappal korábban, január 24-én személyes kérdésben kért szót: kifogásolta, hogy Pulszky Ágost „engemet minden lében kanálnak mutatott be, ő reá épen olyan joggal alkalmazhatom, mint ahogy ő alkalmazta reám..." [KN. 1884—87. III. 199.]. 1882-ben Trefort Ágoston oktatásügyi miniszterrel pörölt, mert az őt cinikusnak nevezte; ő viszont a hatalmon lévők udvariasságát kérte számon a minisztertől [KN. 1882. március 19. 81—84. XI. 237.]. Álljon itt még egy idézet arról, hogyan tekintette Herman Ottó a parlamenti küldetését: „Én akként vagyok meggyőződve, hogy e háznak mindenegyes tagja tartozik féltékenyen őrködni a felett, hogy arra a helyre, melyet ő a választók bizalmából elfoglal, se szenny, se árnyék se essék. Én t. képviselőház, meg vagyok győződve arról, és magam sem szennyt, sem árnyékot nem vetettem arra a helyre, amelyen állok" [KN. 1884—87. XII. 301.]. A képviselői felelősségről még egy példát: 1882. május 24-én pl. még betegen is elment az ülésre és beszédet mondott [KN. 1881—84. 20.]. Az egyetemekről és a tudományos intézményekről beszélt Herman Ottó 1893. november 25-én, amikor a beszéd közben meg akarták akasztani okfejtését: Zichy Jenő: Elég volt már! A Képviselőházi Napló szerint az ugyancsak gróf, Károlyi Gábor így intette le a közbeszólót: „Senki sem kíváncsi a tiédre, ez sokkal érdekesebb!" [92—97:7]. 1889. május 23-án pl. utramontán magatartással vádolták: „Ennélfogva én sem találom nagyon Ízlésesnek, hogy ily incidens átjátszón engem oly térre, tudniillik ultramontanismussal való gyanusítgatásba mely köteles nyíltsággal rám alkalmazni nem lehet"
