Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE
hogy ehhez képest alakuljon a közélet maga is, és alakulhasson meg az igazi ítélet e ház működése és képviselői felől" (KN. 1892—97. XXVII. 251—253.). Néhány nappal később (december 3.) még egy-két megjegyzéssel visszatért előbbi beszédéhez (KN. 1892—97. XXVII. 320—321.). A Horvátország és Magyarország közötti kapcsolat aktuális problémáit boncolgatta december 6-án [32]: „T. képviselőház! Mi Horvátországgal 1868 óta nem jutunk semmiféle bensőbb viszonyba, mint aminő fennállott 1868— ig". Példákat említett mindkét nép történetéből, amelyek hozzájárultak a békesség megteremtéséhez, ezek között említette pl. Jellasichot is. Ugyanakkor megemlített néhány gesztust is amely megesett a történelem során (KN. 1892—97. XXVII. 410—413.). A választási törvényről és az ezredéves kiállítással foglalkozott 1896. január 17-én elmondott beszédében [33]. Tiltakozott az ellen, hogy az ezredéves kiállítást kapcsolatba hozzák a választási törvény változtatásával, az ünneplést a politikai küzdelemmel és harccal. Ez utóbbira magyar történeti példákat is mondott. „Mindnyájan tudjuk, hogy e tekintetben teljes önkény uralkodik, és hogy a választások körül a kicsinálási rendszer oly finoman van kidolgozva, hogy itt a becsület, a lelkiismeret és a közszabadság is tisztán problematikus dologgá van téve." Törvényszerűnek tekinthetjük, hogy csak egyetlen megoldást látott: „Sikerülhet az egész közéletnek a szanálása egy módon: csupán a valóságos függetlenség, önállóság és önrendelkezés alapján." A tervezett színpompás kiállítások és rendezvények ecsetelése során ismét egy merész logikai váltás: a munkások szerény anyagi helyzetére, lakáskörülményeire, illetőleg a csendőrök és zsandárok cselekedeteire irányította a figyelmet (KN. 1892—97. XXVIII. 192—195.). Aktuális miskolci, illetőleg Borsod megyei ügyet tárt a város egyik képviselőjeként a Ház elé 1896. január 27-én: A borsodi főispán körüli korrupciós „krízis" alakult ki a boldva-sajóvölgyi vasút építése során [34], s azt még a szaktárca minisztere is el akarta leplezni. Herman Ottó azt állította, hogy nem ez az egyetlen ilyen eset, következésképpen azt határozati javaslatában indítványozta, hogy ne a főispánok legyenek az irányítói a vasútépítéseknek, illetőleg, „hogy az országgyűlési képviselői és minden állami közhivatali állás összeférhetetlen mindazokkal a vállalatokkal, üzletekkel és bérletekkel, a melynek javadalmazására és engedélyezésére az állam, a kormány útján befolyást gyakorol. Illetőleg a határozati javaslat második pontjában azt fogalmazta meg, hogy az pedig akik ilyen eddig részt vettek két hónap alatt lemondani tartoznak (KN. 1892—97. XXIX. 3—6.). Következő beszédét közel egy hónappal később (március 17.) mondta. Ez volt, ez lett az utolsó beszéde a pusztuló magyar szőlészet ügyében [35]. „... akkor a mikor a filloexera vész imminenter fenyegette Magyarországot, s a mikor az első infekcziók tudomásunkra jutottak, 1875-ben, tehát 21 esztendővel, én voltam az, a ki a kir. magyar természettudományi társulat szakülésén, a mely társulatot elvégre kicsinybe venni nem lehet, indítványoztam, hogy küldessék ki egy országos filloxera bizottság, mely a bajt tanulmáynozza, és mint olyan, a kormánynak szolgáljon tanáccsal és útbaigazítással". A kormányzat azonban mindig tartózkodott a valódi szakemberek véleményének kikérésétől, s a legutóbbi időkben már a budai hegyek szőlői és pusztulásnak indultak (KN. 1892—97. XXXI. 194—198.).
