Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

Kevés és kicsik a tantermek, a kísérleti demonstrációk tekintetében fontos kémiai és fizikai technológiai órákat ugyanabban a teremben kénytelenek megtartani (KN. 1892—96. XIV. 369—373.). 1893. december 5-én és 6-án pártjáról és magáról vallott a képviselőházban. Némileg szembehelyezkedve pártjával, elismeréssel szólt egy királyi főherceg tevékenységéről: „... először is elismerem, hogy a honvédség jelenlegi főparancsnoka, József magyar királyi herczeg a Habsburg-Lotharingiai és a volt Habsburgház sarjai közül az első, a ki teljesen azonosította magát e nemzet érzelmeivel, nyelvével és szokásaival..." (KN. 1892—97. XV. 140—141.). December 6-án elsősorban a sajtó felelősségéről és helyzetéről szólt [8], azt hangoztatván, hogy mint aki sokat foglalkozott mérges állatokkal, azt is tudja, hogyan kell a sajtóval bánni. A sajtó szerepéről két érdekes megállapítást tett: „A sajtó tulaj donképen egy bot, melynek mint minden botnak két vége van: egy vastagabb és egy vékonyabb. A vékonyabb végét tartja a t. kormány, és üt a vastagabb végével az ellenzék felé, a vastagabb részét tartja az ellenzék és üti a vékonyabb végével a kormányt." A másik értékelése a következő: „... tekintve azt, hogy a sajtó túlfejlődött, egyúttal nagy társadalmi kérdés is ... a sajtó ma hatalom, mely nem mint a bíró, rábízott és körülírt funkczió alapján a férfi felelőssége alatt, hanem a névtelenség védelme alatt ítél az emberek felett, s a melynél ezer eset közül egyszer lehetséges, hogy a rágalom megtalálja a megtorlást. Ez a sajtó odáig fejlődött, hogy előzetes vizsgálat nélkül elítél embereket ... és ... járnak közöttünk valósággal szánalomra méltó teremtmények, kiket a sajtó meggondolatlan támadása süllyesztett irtózatos helyzetbe" (KN. 1892—97. XIV. 143—145.). 1893. decemberében még kétszer szólt. 9-én a főrendiház reformja témakörében, annak teljes haszontalanságát hangoztatta [9]: „Magam is az egy-kamara-rendszer híve voltam és vagyok ma is. ... Legelőször is tökéletesen meg vagyok győződve, mégpedig komoly megfontolás után, hogy a főrendiház úgy, a mint ma van, egyáltalában fent nem állhat a magyar alkotmány keretében, mert így egy anachronismus ..." (KN. 1892—97. XVI. 217—219.). 13-án pedig a fennálló politikai rendszerről, a dualizmusról, illetőleg a függetlenségről fejtette ki véleményét [10]. Eképpen vitatkozott Apponyi Alberttel: „... a 67-iki kiegyezés alapján következzék kormány Magyarországon bárkinek vezetése alatt, az sohasem fogja elérhetni azon czélt, a melyre törekednünk kell: Magyarország önállóságát és függetlenségét, szóval önrendelkezési jogát." Tézisét konkrét példákkal illusztrálta a kereskedelmi szerződések, a vámpolitika stb. köréből. A politika terén megnyilvánuló ellenállásokat pedig — rámutatva külföldi példákra is — ugyancsak erre vezette vissza. Beszéde egészében a magyar függetlenséget mint mindenképpen elérendő célt, hangoztatta (KN. 1892—97. XV. 262—264.). 1894. január 16-án a bíboros-prímás beszédének egy részletére reflektálva, tette szóvá, hogy nem az egyház adta meg 1790/91-ben a protestánsok vallásgyakorlási jogát (KN. 1892—97. XV. 335.), 29-én pedig a földművelés táji specifikumaira mutatott rá (KN. 1892—97. XV. 480—481.). Herman Ottó képviselőházi beszédeit tanulmányozva megállapíthatjuk, hogy ritkán szólalt meg mint szaktudományokat művelő tudós. Mindig fölül tudott emelkedni saját konkrét helyzetén, konkrét szakmai érdekein. Ha tudományos intézmények — pl. múzeumok, egyetemek — fejlesztését tette szóvá, akkor is általános magaslatra tudott emelkedni. A természettudósi mivoltában is a filoxéra elleni harc, a tógazdaságok és a haltenyésztés, a hidrológiai intézet, a mezőgazdsági kísérleti állomások dolgában szólt.