Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

A képviselőház tagjait 1892-ben választották, Herman Ottó tehát csak egy év elmúltával 1893. szeptemberében kapcsolódott be a munkába. Valójában csak három évet dolgozott a parlamentben, az első bejegyzést a Képviselőházi Naplóban 1893. szeptember 28-án (XIII. kötet) találjuk, amikoris egy rövid megjegyést tett a földművelési minisztérium épületére, amely annyira sötét, hogy a tisztviselők kénytelenek „a legfényesebb napokon gázvilágításnál dolgozni". Utolsó beszédét pedig 1896. szeptember 9-én mondta, tehát éppen-éppen három évet töltött a Házban. Ez idő alatt több mint 40 beszédet tartott; a szöveggyűjteményben 37-ből válogattam részleteket. A munkában a megszokott aktivitással és lendülettel vett részt. Ebben az ülésszakban is jobbára a megszokott témákhoz szólt hozzá, beszédeinek több mint felében kimondottan politikai ügyekkel foglalkozott. Már az első tulajdonképpeni beszédében, 1893. október 9-én támadta a király borosjenői beszédét, két nappal később az ország politikai helyzetét elemezte. E témára a következő években is rendre visszatért. Ezek után is egyre fontosabb politikai kérdéseket tűzött elemzéseinek középpontjába: A főrendiház szükségtelenségéről, a dualizmusról és a függetlenségről, a választási törvény módosításáról, a nyomor politikai kapcsolatairól, a sajtóról és a parlamenti ülések nyilvánosságáról stb. 1894. márciusában három alkalommal foglalkozott Kossuth Lajos halálával, majd könyvtárának megszerzését, illetőleg hivatalos temetését szorgalmazta a monarchia vezetőállamának és az uralkodónak rosszallása ellenében. Beszédeinek közel felében az ország gazdasági életének egy-egy fontos gondját vetette fe. Még 1893. noemberében, majd 1894. januárjában véleményt mondott az ország gazdasági helyzetéről, 1894. decemberében a földművelés, novemberben közegészségügy, több alkalommal a filoxéráról és a szőlők rekonstrukciójáról. De kifogásolta az új országház építését, a főispánok vasútépítését, a miskolci házadót stb. is. Ennek kapcsán került többször szóba az ország lakosságának szociális helyzete. Ebben a ciklusban viszonylag kevesebbet szólt a kultúra gondjairól, a művészeti intézmények helyzetéről, de még mindig központban érezte az oktatási és tudományos intézmények gondjait. Szólt a tanári fizetésekről, az agrároktatásról, az egyetemekről és tudományos intézetekről, de foglalkozott ezek általános, pl. költségvetési ügyeivel is. Miskolc képviselője volt, de innen is többször képviselte Szegedet. Beszédeiben elég sok személyes vonatkozású adatot találhatunk, többször említette süketségét és más gondjait. Vegyük most már sorra az 1892—1897. ciklus alatt elmondott beszédeit: 1893. október 9-én, hétfőn elmondott beszédében [1] Ferenc József császár és király borossebesi beszéde ellen tiltakozott: „Tagadhatatlan t. ház, hogy a király szavának hatása az egész országban egy és ugyanaz volt: közmegdöbbenés. ... Azon stílgyakorlat Borossebesen úgy beszéltetett a királlyal a nemzetiségekről, oláhokról és magyarokról (megtéve a magyar fajt is nemzetiségnek), mint hogy ha az osztrák császár Prágában leckéztette volna meg a cseheket és a németeket." Kifogásolta azt, hogy a kormány és a kormánypárti lapok üdvözölték az uralkodó beszédét, a belügyminiszter is lelkesen beszélt róla. Majd így foglalta össze véleményét: „Azoknak a királyi szavaknak a veszedelmes oldala épen az, hogy azokat maga a király mondta el, és ha ezek az ő nézetének megfelelnek, utána kell látnunk: hogyan keletkezhettek ezek a nézetek, hogyanjutott a magyar nemzet egyszerre nemzeti sorba, hogyan történhetik, hogy chauvinizmus vádját minden megkülönböztetés nélkül az egész nemzetre hárítják, hogyan történik, ha itt egyszerre