Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

tudományszak „számára úgyszólván még munkásokat is kell teremteni, nevelni, ezek pedig csak egy módon nevelhetők, tudniillik szakkönyvtár és szakintézet által, tehát adassék meg erre az alkalom.! Megemlíti a tervezett millenáris ünnepséget, „a nemzet ezeréves ittlétének ünnepélyét". Az új múzeumi egység létesítését igen erőteljesen szorgalmazta Thaly Kálmán is, s a képviselőházi jegyzőkönyvek arról tanúskodnak, hogy gróf Csáky Albin vallás— és közoktatásügyi miniszter is magáévá tette a javaslatot, csupán az elhelyezés lehetőségét nem látta közelinek (KN. 1887—92. XX. 215—218.). 1890. év decemberében még két alkalommal kért szót: December 2-án az igazságügyi tárca költségvetési tervezetét tárgyalták, itt a tervezett reformokkal egyetértve, viszonylag békességes hangon, néhány észrevételt igyekezett a miniszter figyelmébe ajánlani. Szorgalmazta „az új katonai büntető törvénykönyv" és a választási visszaélésekről való törvény megalkotását (KN. 1887—1892. XX. 268—270.). December 9-én csupán egy személyes észrevételt tett (XXI. 11.). 1891. január második felében a kisdedóvásról szóló törvényjavaslat került a Képviselőház elé. Herman Ottó január 23-án kért szót [16]. A törvényjavaslatot rendkívül fontosnak tartotta, és hiányolta, „hogy képviselőink sorában nem rendelkezünk orvosokkal és hygienicusokkal, nem rendelkezünk a pedagógia alsó fokán működő férfiakkal." Az iskolák higiéniai helyzetével, az óvodák orvosi felügyeletével és a gyermekhalandóság magas statisztikai arányát is szóba hozta. Majd kifogásolta „a nőnevelést az alsó foktól a legfelsőbbig", az egyház erőteljes befolyását. Talán ennek a gondolatsornak a következtében jutott el ismét a nemzetiségi kérdések felvetéséhez. E relációt már felvetette az elmúlt év novemberében elmondott beszédében is. Ez alkalommal is bírálta a fennálló nemzetiségi törvényt, sőt annak eltörlését javasolta (KN. 1887—92. XXI. 297—301.). Ugyanennek a törvényjavaslatnak a vitája során az egyik § tárgyalásánál egy hét múlva, január 29-én ismét felszólalt, „vallási fanatismusf ' kifogásolván. Szeretném itt az egyik fontos megállapítását idézni: „Én olyan veszedelmet látok e szakaszban, melyet az indítványozók nem vettek észre, a mit egyenesen az ő lelkiismeretökre hárítok, mert Magyarországon a felekezetiség sokszor nemzetiséget is jelent. Azt mindenki tudja, hogy Magyarországon a református vallást szokás még magyar vallásnak is nevezni; hogy a görög keleti vallást szokás oláh vallásnak, hogy a lutheránus vallást tót, illetőleg szász vallásnak szokás nevezni és hogy e felekezetekhez bizonyos nemzetiségek is tömören csatlakoznak" (KN. 1887—92. XXI. 367.). Említettem már korábban, hogy 1891. március 4-én kétszer is szót kért a szegedi tiszai rakpart újjáépítésének ügyében. Ez alkalommal a rakpart 1890. évben teljesített kőhányási munkálatok költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalták (KN. 1887—1892. XXII. 359—360, 366.). Azt szorgalmazta, hogy a költségek tekintetében „a helyreállításra nézve a magyar állam pénztára álljon helyt". Ugyanezen a napon (1891. március 4. KN. 1887—1892. XXII. 359—360.) az evangélikus egyház nyereménykölcsön kötvény kibocsájtást is tárgyalta a Ház. Herman Ottó — hasonlóképpen mint a szerencsejátékok mindegyikét, ezt is ellenezte (XXII. 366.). Legközelebb csak júniusban találjuk nyomát parlamenti munkájának; 1891. június elején beszédét [17] ezzel kezdte: „T. ház! Azzal a tudattal élek szólási jogommal, hogy rövid parlamenti múltam legfontosabb pillanatában szólalok fel. Sem ezelőtt, sem ezután nem lesz soha többé alkalom, hogy annyira át legyek hatva kötelességem érzetétől, mint