Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

1890. február 10-én elmondott beszédében két témát exponált: a magyar szőlészet és borászat helyzetét, illetőleg a szegedi rakpart megcsúszásának ügyét [10]. Felvetette a gazdasági oktatás korszerűsítésének szükségességét, folytatta harcát az ún. filoxéra-ügyben. Rámutatott arra, hogy a szegedi Tiszapart megépítésénél nem vették tekintetbe a táj geológiai adottságait, a már korábban is meglévő talajmozgásokat. Ennek kapcsán összeakasztotta a bajuszt Jókai Mórral is, akit pedig tisztelt és akivel általában igen jó kapcsolatban volt. A szegedi rakpart körül kialakult helyzetről igen sok megtudható Mikszáth Kálmán parlamenti tudósításaiból is: Március 6-áról pl. ezt írta: „A Ház nagy figyelemmel hallgatta a tárgyilagos beszédet, sőt maga az ellenzék is, mely ma erősen nélkülözte Herman Ottót, a szegedi panaszok mérges szószólóját... Csakugyan csodálatos volt, hogy Herman Ottó nincs jelen Tisza Lajos fővételénél. Hiszen ehhez a szertartáshoz az ő kése volt a legjobban kifenve" (KN. 1887—92. XVI. 201—205.). Két nappal később ismét megszólalt [11]. Ez alkalommal egy igazságügyi orvosi tanács felállítását szorgalmazta (KN. 1887—92. XVI. 240—241.). A korábban már hivatkozott 1879. évi L., az ún. honosságról szóló törvénycikk módosítása iránt benyújtott törvényjavaslat általános vitáját 1890. május 22-én folytatták. A vitából —- szinte természetes — Herman Ottó sem maradhatott ki [12]. Igen hatásos beszédet mondott, elsősorban Tisza István miniszterelnök tételét vitatta a rojalizmusról és a magyar állampolgárságról általában, valamint Kossuth Lajos esetében. Azzal vádolta meg az ország új miniszterelnökét, „hogy a magyar törvényhozásban a véleményszabadság tilos". Emlékeztetett arra, hogy tagja volt már 1879-ben is a törvényhozásnak, amikor a szóbanforgó törvényt meghozták, akkor az előterjesztők azzal érveltek, hogy Kossuth „öreg ember a 10 évet el sem éri!" A mostani ülésen határozottan védelmébe vette az emigrációban élő kormányzót: „Kossuthot mint személyt, mint individuumot, mint aggastyánt e törvényhozásban megbírálás vagy vita tárgyává tenni, absolute lehetetlen hanem arról a magasztos eszméről, mely ép úgy a magyar nemzeté, mint az egész emberiségé: a függetlenség eszméjéről, mely magyar földön az ő nevéhez fűződik." A politikai bonyodalom alapvető okát „a Kossuth és a mostani uralkodó közötti ellentét"-ben látta. A törvényjavaslatot a képviselőház a végszavazásnál, május 30-án, szótöbbséggel elvetette (KN. 1887—92. XVIII. 267—269.). A nyári szünet előtt, június 4-én az akkor üzemelő képviselőházi ülésterem fűtési és szellőztetési gondjai kapcsán (erről többször szólt Herman Ottó) hozta szóba az épülő, új parlamentet, főként annak alkalmasságát (KN. 1887—92. XVIII. 452—452.). „Az optimisták azt mondják, hogy az új parlament 13 esztendő múlva fog elkészülni, tehát a képviselőháznak 12 esztendőn át kell még itt tanácskozni." Mikszáth Kálmán parlamenti tudósításaiban az 1890. november 14-i ülésről a következőket olvashatjuk: „Hermán Ottó érdekes beszédét csak igen kevesen hallgatták. Némely passzusa úgy hangzott, mintha kormánypárti padokon született volna, hogy ne várjon a magyar társadalom mindent a magyar kormánytól és az államtól." Az előző napon megnyitott vitában a képviselők a földmüvelődési minisztérium költségvetésével foglalkoztak. Többen hozták szóba az országot folyamatosan sújtó peronoszpóra-vészt. Herman Ottó egy új, átfogó gazdasági terhek szükségessége mellett szólt [13]. Itt is ostorozta a magyar társadalomban fellelhető protekcionizmust és financiális szemléletet, s azt, hogy a gazdálkodó képviselők hajlamosak arra, hogy mindig „saját maguk szempontjából, úgyszólván a saját gazdasági helyzetükből" ítélik meg az ország ügyeit.