Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE

Néhány nappal később, február 4-én „a magyar szinügy" állásáról beszélt az 1887. évi állami költségvetés tárgyalása kapcsán [36]. Külön-külön értékelte „a magyar színészet ügyét", az „intendánsi kérdést" és az „operát". Érdekesen jellemezte a színészet társadalmi funkcióját: „T. képviselőház! Mi volt a színművészet régen. A magyar színművészet főleg szavaló művészet volt, a mely egy nagy nemzeti missiót teljesített akkor, a midőn a nemzet minden egyéb culturális intézményétől az ő óhajtásainak, nemzeti géniusának bebizonyításától a hatalom által el volt ütve." Azt hangoztatta, hogy immár „Magyarország közművelődésének van sok intézménye, a hol a nemzet irányai kimutathatók és fejleszthetők." Szót emelt a vidéki színházak fontossága mellett, példaképpen a szegedit említette: „... Szeged városában kétszer egymás után tudtak színházat felépíteni ugyanakkor, amikor a tönkre tett municipiumnak legszükségesebb gazdasági intézetekre nem tudtak pénzt előteremteni" (KN. 1884—87. XIV. 394—397.). Említettem már, hogy Herman Ottó az 1870-es évek közepétől szólt, írt az egész kontinens szőlőkultúráját szinte totálisan elpusztító filoxéravészről. Hazánk történelmi szőlőkultúráját évtizedekre megbénította, sőt tönkretette. Az ellene való védekezésnek nem volt egységesen követendő módja, lehetett átmenetileg lassítani a terjedést, de a megoldásnak két maradandó útja volt: egyrészt az új és filoxérára immúnis szőlőfajták telepítésével a régiek helyett, illetőleg új szőlőkultúrákat teremteni más területeken, elsősorban a nagykiterjedésű homokos talajokon. A homokon ugyanis nem tudta megvetni a lábát a veszedelmes kór. A nagy ijedelem és válság több mint három évtizedig tartott, addig nagyon sok aggódás, véleménykülönbség és főként munka akadt az elhárítással. A filoxéra-vész leküzdésének kezdetektől igen jelentős segítője volt Herman Ottó is. Kb. másfél évtizedes képviselőházi tevékenysége során több mint egy tucatszor leginkább a költségvetés tárgyalásánál tette szóvá a filoxéravész leküzdésének soros gondjait, így történt ez 1887. február 17-én is [37]. Legfőbb érve az volt — áttekintve a védekezés módszereit —, hogy a kormányzat nem az igazi szakemberek véleményére hagyatkozott, s ezért abszolutizáltak időnként a nem az optimális megoldás felé tendáló javaslatokat; említette itt a szénkénegezést, az irtást stb., s rámutat arra, hogy a behozott amerikai szőlővesszők sem mind immunisok, nem ismert az sem, hogy miként viselkednek majd egy idegen klímában és talajban; illetőleg a kísérletek nyugodt bonyolításához 3—4 év sem elegendő. Beszéde végén érintette a borhamisítás és a borkészítés közötti különbséget és sürgetett egy olyan törvényt „mely az élvezeti czikkek hamisításáról szól" (KN. 1884— 87. XV. 125—129.). Ugyancsak az 1887. évi költségvetés kapcsán szólt (február 14.) egy mindenképpen felállítandó „időjósló" intézetről, amelynek célja a „meteorologicus folyamatok és vizsgálatok" ellátása [38]. Sajnálja, hogy „egy hydrographiacus intézet" nem alakulhatott meg. Ebben a beszédében is visszatért a borászat egyes dolgaira pl. a borhamisításra és tovább sürgette az állami mintapincészet megszüntetését (KN. 1884—87. XV. 179— 180.). Még ugyanezen a napon elmondott másik hozzászólásában élesen bírálta a szerencsejátékokat (lóverseny, lutri, basilica-sorsjáték, kártya stb.) (KN. 1884—87. XV. 184—186.). Az ülésszak végén, ugyancsak a költségvetés kapcsán, többször vetett fel az oktatás különböző szintjeivel foglalkozó problémákat. Február 17-i ülésen hosszasan foglalkozott a budapesti egyetem helyzetével és a tanárok szerepével, pontosabban tudományos