Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

tünk, azért, mert a törvényhozás akkor kategóriákat állapított meg, még pedig oly várossal szemben, hol a legszegényebbet és leggazdagabbakat egyformán érte ugyanaz a katasztrófa. A második dolog az, hogy már akkor is nyilvánult az a tendenczia abban a törvényjavaslatban, mely most uralkodóvá kezd válni az egész országban, hogy ti. bérkaszárnyák építésére akarják a fősúlyt helyezni, tehát hogy az egy- és többemeletes épületekre akarják a súlyt fektetni, hogy tehát azoknak legyen hosszú időn át házadómentességük. T. ház! Az a szegény ember egy katasztrófa után époly bajjal, gonddal és áldozattal építi a maga kisebb házát, mint az a jobb vagyoni helyzetben és állásban levő, a maga bérkaszárnyáját. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De e fölött lehet még vitatkozni. A mi felett azonban nem lehet vitatkozni, az a következő. Szeged városa ma Budapest után a legnépesebb város, s az az előny, a mit én elismerek Szeged részére, az, hogy tőről metszett magyar. Az ő magyarsága, magyar beolvasztó hatalma nem a bérkaszárnyákban, hanem a családi házakban gyökerezett. Ezt akartam előadni. És épen azért, mert mindazon alföldi municzipiumok, a hol a családi házra van fektetve a fősúly, azok egyszermind nagy népességi szaporodást mutatnak, és azonkívül világosan be lehet bizonyítani, hogy terjeszkednek, még pedig az által, hogy a nemzetiségi területeken községeket alakítanak, kiválóan fontosak. Én, t. képviselőház, ennél magyar nemzeti politikai szempontból fontosabb érdeket és fontosabb istápolni való feladatot nem ismerek. Már ennél az egy körülménynél fogva én Szeged város számára, a hol épen az a népies elem alkotja tulajdonképen az ő családi házában az értékest és becsest, megkívánom, hogy az ő érdekei kiválóan és különösen tekintetbe vétessenek, tekintettel külön még a katasztrófára is, mely érte. De van még egy egészen más szempont is. Már érintettem, hogy Szeged városát nem lehet azzal a mértékkel mérni, mint Budapestet, Szabadkát vagy Kassát, vagy bármely fennálló municzipiumot, a melyekre nézve a törvényhozásnak mindössze az a törekvése, hogy egy adott állapotból egy bizonyos fejlődési fokból magasabbra emelje. Mert minden ember tudja, hogy ott, a hol egy nagy katasztrófa egy várost egyszerűen elsöpört, a lakosságnak zömét nyomorba dönti, és a hol úgy áll a dolog, hogy a lakosságot gyorsan kell abba a helyzetbe juttatni, hogy megélve teljesíthesse feladatát, ott ez a gyorsaság sietséggé is válik és a sietség sohasem alkalmas arra, hogy szolid, tartós építkezést tegyen lehetővé. Szeged városában a katasztrófa után tíz év alatt épült házak bizonyos sietséggel épültek és nem birnak azzal a szoliditással, azzal a gondos szerkezettel, a mely kizárta volna azt, hogy gyorsan ne jelentkezzék az igen tetemes fentartási és javítási költség. Igaz, hogy ezzel szemben akárki elmondhatná, hogy hát miért nem építkeztek jobban, körültekintőbben? De hát a szegedi rakpartnál Magyarország legnagyobb szaktekintélyei voltak alkalmazva; meg is tervezték, fel is építették és az a rakpart egyszerre csak szaladni kezdett, úgy, hogy egész kis sziklahegyeket kellett elébe dobni, hogy a szaladást megakadályozzák. T. képviselőház! Ott, a hol egy katasztrófa az általános nyomort kezdi szülni, ott nem [175] lehet nagy, gondos talajkutatásokkal előállani, hanem a főszempont és a főkellék az, hogy a polgárságnak meg kell adni a hajlékot, hogy legyen annak módja életét folytatni. Mindazoknál fogva, a miket én itt minden mellékérdek nélkül előadtam, s a miket csak azért fejtettem ki behatóbban, mert azt hiszem, hogy Szeged városa nemzetpolitikai és kulturális szempontból is véghetetlen fontos; tagadhatatlanul nagy empóriuma ennek a területnek: a hol, elmondhatjuk, hogy a magyarság teljes zömében lakik, mindezeknél fogva nem azt akarom, hogy ott az építkezés fejlődését megakaszszuk, hanem hogy mentől nagyobb fokban tegyük lehetségessé. A ki Szeged város történetét ismeri, s látja annak beolvasztóképességét és azon kirajzott elemeket, amelyek folyton maguk körűi mindent magukba olvasztanak s ez által a magyarságnak mindenütt egy-egy oszlopot építenek, ezt a dolgot kicsinybe nem veheti. A kifejtett indokoknál fogva kevésbe kerül az, a mit én a szakasz két utolsó bekezdése helyett bátorkodom indítványozni. Ez semmiféle kegyességet nem igényel, és azt hiszem, hogy nem is az, a amit a municzipiumokról nemcsak Magyarországon, hanem világszerte minden korban el lehetett mondani, hogy ti. erősen maguk felé hajlik a kezök és többet kérnek, mint a mennyi indokolva van, hanem az a mi egy ezelőtt 17 évvel elpusztult város érdekében csakugyan indokolva van. Indítványom a következő: A 6. §. két utolsó bekezdése helyett tétessék: „Szeged szab. kir. városva nézve az 1880 : XVIII. tcz. 3. §-