Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

a modern korszak azt mondja, hogy az államhatalom tulajdonképeni kifejezője az maga a hadsereg és ez közös intézmény és ezen közös intézmény bizonyos állítások szerint törvényes és szükséges és mi azt látjuk, hogy ez a hatalmi érdeken kivűl semmi egyéb, mint egy óriási germanisationalis apparatus, mely százezrével bocsátja gyökerét a nemzet testébe: akkor e téren nemzeti politikáról beszélni nem lehet. Nem szólok a hivatalos nyelvről, az még a legkisebb baj, hanem szólok arról, hogy a legutolsó altiszt érdeme és előmenetele is a német nyelven tanúsított haladástól függ. A ki ebben tovább halad, többre viszi. Ez a nagy germanisationalis apparatus, melyet a hadsereg képvisel Magyarországon és mely már ezen a tulajdonképeni hatalmi téren lehetetlenné teszi az igaz, ép, egészséges nemzeti politika fejlesztését. ... [187] Mit várhatunk mi, t. ház, a valóságos nemzeti politikától azon alapon, mely itt majdnem 25 év óta, tehát egy negyedszázadon kersztűl fennáll és a mely a legbecsesebb emberekben véghetetlen nagy áldozatokat nyelt el; mit várhatunk mi nem magunkra nézve, a mi most olyan nagy irányadó kezd lenni, a sikeraratás tekintetében, hanem a nemzet jövőjére nézve, ha ez tovább is így folyik? Előttem kétségtelen, t. ház, hogy csakugyan, lehetetlen igazi, valóságos nemzeti politikát űzni másként, mint azon elvek alapján, a melyeket a függetlenségi párt vall magáéinak. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Mert, t. ház, a nemzet fennállását kell elsőnek és mindenekfölöttinek hirdetni minden körülmények közt és csak akkor, ha meg van adva a lehetőség, ha meg vannak adva azon feltételek, a melyek mellett az igazi, semmi más tekintetekkel nem számoló nemzeti politika folytatható, csak akkor van kilátás egyszersmind arra, hogy a nemzet az igazi erkölcsi érzethez visszatér és annak vezető férfiai nem kancsalúl, hanem az egyetlenegy igazi, tiszta czélra irányított szemmel vihetik előbbre magát a nemzet ügyét is. (Helyeslés a szélsőbalon.) T. ház! Én ekként levén meggyőződve, nem akarom tagadni, hogy az, a mit gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam taxatíve elősorolt, mindenesetre több, mint az, a mit a túlsó oldalon valaha felsoroltak és sohasem váltottak be, de hogy én ebben azt az igazi, intensiv, valóságos nemzet politikát nem ismerhetem fel, azt is [188] egészen nyiltan és határozottan hirdetem és vallom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én, t. ház, elérkezettnek tartom az időt arra, hogy épen azon általános politikai elerkölcstelenedésre való tekintetből meg kell feszíteni nemcsak a pártoknak, hanem minden komolyan és tisztességesen gondolkozó magyar hazafinak minden erejét, hogy ezt a sorvasztó, jellemtipró rendszert egyszer már kiirtsuk a társadalomból, a politika teréről és mindenünnen. (Helyeslés a szélsőbalon.) Noha engem igen nagy, áthidalhatatlan köz választ el azoktól a férfiaktól, kik a nemzeti politika minimumának a minimumát hirdetik ma, minthogy bennük még nem csalódtam, sokkal több tisztelettel és rokonszenvvel viselkedem irántuk, mint viselkedhetem azok iránt, a kik engem egész politikai pályámon máshoz nem vezettek, mint a legkeservesebb kiábrándulásokhoz a legkeservesebb tapasztalatokhoz, épen erre a kincsre vonatkozólag, melyen kívül semmi sincs, a mi által egy nemzet jövőjét megalkohatnók, t i. a tiszta társadalmi és politikai erkölcsök, az igazi nemzeti feladatok tekintetében. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Mert, t. ház, és — evvel akarom befejezni szavaimat — hallottunk mi itt sokszor okoskodásokat az obstructio tekintetében is. Én, t. ház, nem akarom vitatni azt, hogy obstructio volt-e, vagy nem volt. Azt önök is kénytelenek elismerni, hogy mi az eszközökkel vissza nem éltünk, hanem maradtunk a tárgynál és járultunk annak felvilágosításához tehetségünkhöz képest és kötelsségünk szerint. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) És akkor, t. ház, önök azt mondják, hogy egy kisebbség akadályozta önöket beszédekkel, szónoklatokkal. Hát kérdem én, t. ház, miért ülünk mi itten, melyek a mi fegyvereink? Minket azért küldtek ide, hogy élőszóval járuljunk hozzá a vitákhoz, világosítsuk fel a helyzetet, de ne csak önmagunk kedvéért, hanem az ország kedvéért, a mely majdani ítéletet fog hozni felettünk. Ebből a szempontból véve a beszédtartás kötelességét, az önök érvelése tökéletesen elesett. De, t. ház, még egy más szempont is van itt. Hiszen azok a férfiak, a kik itt a municipalis törvény ellen beszéltek, mindössze 80—90-en voltak és önök ott háromszor-négyszer annyian vannak. Mi következik ebből? Az következik, hogy önök azt mondják: Nem szükséges beszélni, különösen pedig nem szükséges ilyen elemekkel szemben. Hát beszéltek, vagy beszélnek önök velünk? Hiszen önök nem tartoznak csak nekünk, hanem az országnak is bebi-