Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI
mekben terhet lásson, a melyet kellőleg gondozni saját családi körében egyáltalán nem bir. T. ház! Nem fojthattam el ezen aggodalmakat és kifejezést is kellett adnom azoknak. Kifejezést adtam azok alatt a szempontok alatt, a melyekről a paedagogia — az iskolának hygienicus oldala — egyáltalában tanúskodik s a melyeket mi könnyen nem vehetünk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De, t. ház, legyen eztán megengedve, hogy másfelé is térjek. (Halljuk! Halljuk!) E törvényjavaslat keretébe bele van véve az is, hogy egy úgynevezett „fohász" legyen az, a mivel mindenkor a nap úgyszólván megkezdődik. Az én t. barátom, Beöthy Ákos nagyon jól rámuttott arra, hogy mi — fájdalom — tanúi vagyunk most Magyarországon annak, hogy régi sötét odúnkból egyszerre bizonyos régi szellem kezd feltámadni: a középkor szelleme, mely azután a felekezeti villongásig vezet. Ugyanez nyilatkozik a fohász kérdésénél is. Az érzékenység napjainkban nagy, de én nem tartom e tünetet veszedelmesnek; mert tudjuk azt a történetből, hogy a közszellemnek is vannak bizonyos betegségei, melyek néha-néha kitörnek, de ismét el is múlnak és megszűnnek. ... [300] Én nem akarok az oláhok ellen beszélni, hanem onnan indulok ki, hogy az oláhságban, még pedig künn, van egy tendentia, hogy a nép nyelvétől emancpiálják culturájukat és új latin-franczia-oláh nyelvet csináljanak, ugy, hogy ha ez sikerül, az oláh népnyelv el fog enyészni. És önöknek ez a hanyatló nyelv, melynek jövője ezen körülménynél fogva nem lehet, becsesebb, mint az, hogy az állam nyelve propagáltassék, a mely ivadékaikat majdan arra képesíti, hogy ezen magyar államban mint igaz hazafiak foglalják el azt a helyet, mely képességeiknél fova meg is illeti. (Helyeslés.) Én, t. ház, azt mondtam: felemelkedtem ezen a helyen, hogy őszintén beszéljek, mert ez a hely erre kötelez. Nekem egy kérésem van a t. képviselő urakhoz: emelkedjenek fel önök is, beszéljenek teljes őszinteséggel. Mert én, a mint ismerem Magyarországon az áramlatokat s a mint látom a hazafias felbuzdulást a jelenlegi körülmények között is, tudom, hogy ha meg találnak mozdulni, ugy, a mint nem kell, akkor csupán csak egy dolog fog hangzani — hogy a német nemzet költőjét citáljam — „Und kommst du eiht willig, so brauch ich Gewalt." Ha önök oda akarják fejleszteni a dolgokat, akkor majd ottan is fogunk találkozni. [301] Még egy fájdalmas hang követel tőlem kifejezést és ez az, hogy bár nem tüzetesen, de foglalkozzam azzal az iránynyál, azzal az eszmemenettel is, melynek Mocsáry Lajos t. képviselőtársam oly számos alkalommal, oly makacssággal és következetességgel hangot szokott adni. (Halljuk! Halljuk!) Én a dologba tüzetesen bemenni nem akarok; de azt a dolgot egyszer komolyan kell venni, még pedig azért, mert a ki ezeket a szavakat hangoztatni szokta, az, tudtommal kétség kivül, magyar ember; ezt kétségbe vonni nem lehet. És ha ez alkalommal nem is tette, tette más alkalommal, hogy folyton a nemzetiségi törvénynyel kezében érvelt és indokolt a maga álláspontja mellett. A nemzetiségi törvény, mint szentesített törvény, határozottan fennáll; ezt tagadni nem lehet és nem lehet tagadnunk azt sem, hogy az bizonyos részében végrehajtva nincs. A nemzetiségi törvény kérdése e ház előtt már igen sokszor fordult meg és én emlékeztetem azokat, kik jó emlékező tehetséggel bimak, hogy a nemzetiségi törvény definitióját egykoron Szilágyi Dezső, mint ellenzéki ember, ugy fejezte ki, hogy az a törvény igenis megvan, de az csak igéret, mely akkor fog végrehajtatni, ha a nemzetiségek ahhoz képest viselik magukat. Én, t. ház, oly törvényeket, melyek csak meg vannak igérve, nem ismerek. Aut, aut. Ha az a törvény fennáll, akkor azt a törvényt tisztelni is kell; ha az a törvény rossz, akkor meg kell változtatni (Igaz! Ugy van! balfelől) s ha meg nem változtatható, akkor el kell törölni. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) És én, t. ház, épen azért, mert ennek a törvénynek az alapján mindig emelkednek fel hangok, ugy a nemzetiségi képviselők részéről, mint olyanok részéről is, a milyen Mocsáry Lajos t. képviselőtársam; és minthogy tiszta cs bizonyos, hogy mindez azon a nyomon halad, mely vezette egykor szent István tanácsosait, a kik imbecilitást mondanak arra nemzetre, mely csak egy nyelvű s a mely nyom a legújabb időkig pactálások, Ígéretek és egyebek révén csak szarvakat növesztett a nemzetiségeknél, hogy bökjék azokkal a magyar nemzet legszentebb jogait: QÉlénk helyeslés) azt mondom, hogy elérkezett az idő, hogy Magyarországon végre rend csináltassák, hogy ily hangok a magyar állam legszentebb jogai ellen többé ne emeltessenek. El kell tehát törülni a nemzetiségi törvényt; mert a ki igaz hazafi, a ki előtt Magyarország