Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

De itt is két példára hivatkozom. Talán [44] épen Horváth Ádám t. barátomnak lesz arról tudomása, hogy Németország legelső oenologusa, Goethe, mikor a kecskeméti telepet megnézte, egy kecskeméti homokon termett rizlinget megízlelve, azt mondotta, hogy ő specialis különbséget a rajnai és kecskeméti rizling között felfedezni nem tud. (Ellentmondások a jobboldalon.) Hát, t. ház, én magam is mondom és elismerem,hogy a homokon mindazokat a dolgokat nem fogjuk producálni, a melyeket most a hegyeken, de figyelmeztetem a t. házat egyszersmind arra is, hogy a külföldi borkereskedők nem veszik meg a mi drága borainkat, fajborainkat, hanem veszik az olcsóbb borokat és azokból otthon megcsinálják azt a bort, a melyre szükségük van és meg vagyok győződve, hogy a Magyarországból kivitt legolcsóbb vörös bort Magyarországon itatják meg ismét mint bordeaux-i bort, még pedig rettentő drágán. ... 1887—92. 2. A magyar kultúráról 1889. május 21. KN. 1887—1892. XII. 114—117. [114] T. ház! (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Abban a perczben, melyben szólási jogommal élni kivánok, bárhogyan erőlködjem is, nem fojthatok el egy benső érzetet a melynek ezennel kitéjezést adni kivánok. (Halljuk!) A mai napon a magyar nemzet szellemi tőkéje, annak ellátása körül foly a vita. A történelem szelleme, melynek a nemzetben folyton ébren kell lenni, lelkem elé idézi azt, hogy ennek a napnak ma a társadalom és törvényhozás számára tulajdonképen nemzeti ünnepnek kellene lenni, mert ma 40 éve, hogy Budavára bevétetett s elkövetkezett azon nap, hol a nemzet valósággal és teljes öntudatra ébredt. Nem állhattam ellent, hogy mint e ház egyszerű, szerény tagja, szerény szavammal legalább igy ne újítsam fel ezen nap emlékét a magyar törvényhozásban. (Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ezek után, t. ház, egy kijelentéssel kezdem azon megjegyzéseket és fejtegetéseket, melyeket előadni szándékozom. És ez az, hogy én teljesen emancipálom magamat az eddig hallott beszédek alól, kivéve a t. minister ur programbeszédjét és kérem a t. szónokokat, ne vegyék ezt tőlem a tiszteletlenség jelének, vagy annak, mintha szavuknak nem tulajdonítanék kellő súlyt, hanem tekintsék azon szempontokból, a melyekre rögtön rá fogok térni. Bizonyos, t. ház, hogy a magyar közoktatásügyi tárcza tárgyalásának ritkán van olyan fontossága, mint épen most, mert a magyar közoktatásügy korszakot ért. Két korszak előzte azt meg, a melynek jellegéről én a t. miniser ur beszéde után sem tudok magamnak tiszta és világos képet alkotni. Az egyik korszak fűződik báró Eötvös József működéséhez. Báró Eötvös József annyira, a mennyire ismerte a magyar társadalmat, a magyar nemzetet; különösen akkori tanácsosainak behatása befolyása alatt mindig élénken élt benne a tiszta nemzeti tudat és ez vitte oda, hogy ő a magyar közoktatásügyet annak alapján, ti. a népnevelésen kezdte. Magában véve a kiindulás mutatja, hogy az irány helyes volt. E széles alapról a kiválás utján egy pyramist óhajtott építeni, a melynek csúcsán ott ragyog a tudomány előbb re vitele, a melynek csúcsáról lángészt, világosságot vet le az alapig. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ennek sem jogosultságát, sem helyes voltát kétségbe vonni nem lehet és nem szabad, különösen nekünk magyaroknak nem; mert a magyar elem egyszersmind az államalkotó elem, számszerint csekély elem és mert ennek az elemnek számbeli hiányát nem pótolhatja más, mint a magasabb intelligentia, ennek minél mélyebbre való behatása. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Megjegyzem, hogy ezért a culturális törekvéseknek a magaslaton és odalent homogéneknek kell lenniök. A mitől legfőképen kell óvakodnunk, az az, hogy az úgynevezett felsőbb műveltség és az alsóbb felfogás közt ne támadjon semmi ür és semmi megszakadás, mert akkor nincs semmi termékenyítés, semmi eredmény. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Én nem kutatom azt, hogy vájjon báró Eötvös József, fájdalom, hamar megszakadt életének végén mennyire vitte fel ezt az ő alapvető törekvését, hanem én azt csak mint korszakot jelzem és elfogadom a helyzetet: a széles alapvetést és benne a nemzeti irányt. Báró Eötvös József után következett egy rövid interregnum, a melynek boldogult Pauler volt a kezelője, a ki sohasem követelte magának, hogy ő a nemzet culturális ügyében szerepet játszón; egész törekvése, eszmeköre másho-