Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

Mit jelentenek oly jelenségek, hogy a tisztelt Európa (Nagy derültség) és annak államférfiúi statusa bizonyos epheeridák után indulva, egyszerre akként fogja fel a helyzetet, hogy immár az orosz czár visszanyerte biztonságát és mint valósággal döntő fél léphet fel Európában bármikor és innen fenyegethet leginkább a háború veszélye, eltekintve a német és franczia viszály fenyegetéseitől és azután kiáll öt vagy hat diák Szent-Pétervárott táskaalakú bombákkal és az egész európai helyzet egyszerre meg van változtatva, egyszerre szerte röpülnek a béke galambjai, a melyek most Oroszország felől semminemű megzavarást nem ismernek. Ezek intő példák arra, hogy Bismarck jelszava, az iszonylatos lejtő egész Európában. E lejtő az, hogy mindenekelőtt a katonai intézményeket és ezeknek nyomán az özvegyeket és árvákat kell szaporítani. (Báró Fejérváry Géza honvédelmi minister mosolyog.) Lehet ily kifejezésen mosolyogni, lehet rajta nevetni, meg vagyok győződve, hogy bármely szót használtam volna, ép oly nevetséges színben tünt volna fel azok szemében, a kik egyáltalában özvegyek és árvák felett kaczagni óhajtanak. De én csak azt mondom, t. ház, hogy nem érteném meg hivatásomat, melynek e helyen szolgálni akarok és melyet szolgálni innen kötelességem, ha rá nem mutatnék arra is, hogy a mit a mai társadalom még nem acceptait, de a mit annak majdan acceptai ni kell, ez az: hogy tovább kell nézni, mint a legközelebb osztogatandó kegyek elé, mert a ki csak a legközelebbi háborúig bir nézni, az lehet úgynevezett gyakorlati politikus de hogy ily gyakorlati politikusok az emberiség javát soha elő nem mozdították, az bizonyos. ... 1884—87. 44. A polgári iskolai tanárok címéről 1887. április 30. KN. 1884—1887. XVI. 347. T. ház! A magyar közszellem fejlődésére nézve, részemről alig találkoztam különösebb jelenséggel, mint a mely e kérvényben foglaltatik, s mely abban leli kifejezését, hogy a polgári iskolák tanítói maguknak a tanári czímet követelik és óhajtják. És én azt hiszem, ha ez az áramlat felülkerekednék, akkor találkozhatnánk ha nem is e testületben, hanem egy másikban oly petitióval, mely például azt mondaná, hogy a dunagőzhajózási—társulat teherhordói a hordár czímet követelik maguknak. (Általános derültség.) az előadó ur a paedagogiai és társadalmi szót ejtette ki, a mely kívánatossá teszi, hogy ez a tanári czím megadassák. Már, t. ház, én beleegyezem abba, hogy a kérvény adassék ki a közoktatási minister urnák, de meg vagyok győződve, hogy a minister ur szükségesnek is fogja tartani a polgári iskolák tanítóit a következőkre figyelmeztetni. (Halljuk! Halljuk!) Ez az, hogy a tanítónak első rendű kötelessége a nyelv szellemét és tisztaságát megőrizni és ne követeljen magának egy nyelvészetileg rossz czímet, mikor van egy czime, amely a tanítói méltóságot tökéletesen kifejezi, (Helyeslés a szélső balon) mert a tanár t. ház, akár ortholog, akár neológ elítéli e szót, ép úgy, mint számos társa, köztük a hordár szót, melyet úgy is felhoztam. A mi társadalmunk telve van ily áramlatokkal. Látjuk lépten-nyomon, hogy emberek czímek és ordók után szaladgálnak. Én bámulattal hallottam már azt a czímet is, hogy „főszolga" és „alszolga". A hol csak a hierarchia számára alkalmas intézmény létesül, mindenütt találkozunk ily kórságokkal és már annyira jutottunk, t. ház, hogy épen ma Magyarországon pl. az államtitkárnak czime mi? A ministeri titkár arrogálja magának a „nagyságos" czímet, az osztálytanácsos a „méltóságos" czímet, a minister a „nagyméltóságú"-t, az államtitkár számára nem marad semmi, holott őt is megilletné valami czím. És ha valaki a czímeknek kapkodását figyelemmel kisérte, látni fogja, hogy ez üres törekvés czím után, a melyben tartalom nincs. (Igaz! Ugy van! balfelől.) T. ház! Vegyük a dolgot úgy, a mint van. Azok az illető tanító urak, a kik megfeledkeznek a magyar nyelv tisztaságáról és keveslik a tanítói czímet, honnan merítek azon szépségét e „tanári" fogalomnak? tiszta német kapta, t. ház. A német „Lehrer" alantasabbnak képzeli magát, mint a „professor." A „professor" nem német szó, de a németeknél legalább az van, hogy nyelvészeti monstrumot nem tesznek oda. (Zaj!) Én, t. ház, meg vagyok győződve arról, hogy a tanítói czím egyike a legszebbienek, hogy annak súlyt nem kölcsönözhet semminemű sallang, semminemű czifraság: hanem az fogja fölemelni és tiszteltté tenni, a mi a tanító első kötelessége, hogy jól tanítson, jól vezesse az ifjúságot, hogy az ifjúságnak és a szülőknek és az egész társadalom becsülését megnyerje és ha azt megnyerte, akkor igen könnyen fog osztályozódni a ma-