Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI
A járvány menetét véve, t. ház, kiütött az Toulonban és constatálni kivánom, hogy ez a járvány egy bizonyos zónában maradt, melyet jelölök Marseille-al, északi Olaszországgal, ekkor átcsapott Triesztbe, Fiúméba, Fiúméból pedig közvetlenül Budapest fővárosába. T. ház! Valahány pontról jelentéseket olvastam, mindenütt a sporadicus eset és a lassú emelkedés volt constatálható. Kivételt csak egyedül Szegeden tapasztaltam, a hol mindjárt a fellépés első napján feltűnő sok betegedés következett be, e betegedés közül sok halálosan végződött. Én, t. ház, a magam részéről nem tápláltam soha kétséget az iránt, hogy egy város, mely egy árvízből kikerült, a mely reconstructio folytán hézagos, a melynek nagy területe sem a canalisatio, sem a városi salubritás gondjai alá nem vonható, hogy az, epidemicus bajokkal szemben sokkalta veszedelmesebb helyzetben van, mint bármely más város. De én feltettem azt, t. ház, hogy ennek tudatában kellett volna lenni egyszersmind Szeged városa hatóságának is és hogy épen azért, mert ennek tudatában volt, neki az előzetes óvintézkedéseket már ideje korán meg kellett volna tennie; meg kelleti volna tennie különösen akkor, midőn már tudta, hogy nemcsak Fiúméban, hanem Budapesten is a kolera uralkodó és hogy a fővárossal való sűrű közlekedés a kolera-veszélyt mindenesetre igen közel hozza a városhoz. Minthogy én e városnak egyik kerületét képviselem is, de másrészben is érdeklődéssel viseltetem az eset iránt, érdekelt megtudni, vájjon mik lehetnek igazi okai annak, hogy a kolera ott oly vehementiával kezdett pusztítani? ezért személyesen mentem le és meggyőződtem az ügy állásáról. A miről meggyőződtem, t. képviselőház, azt úgyis interpellatiómban, mint indokolást felhozom, de mielőtt interpellatiómat felolvasnám, kijelentem azt, hogy én nemcsak Szeged városára, hanem egyáltalában Magyarországra való tekintetből intézem az interpellatiót, még pedig azért, mert az egyszer constatait tény, hogy daczára annak a figyelmeztetésnek, a melyet a város hatósága az által kapott, hogy a járvány már a fővárosban pusztított, a járvány kitörésekor a város teljesen készületlenül találtatott. Fentartom magamnak azt, hogy a midőn a t. ministerelnök ur, mint belügyminister az én interpellatiómra felelni fog, az ő feleletén elindulva — ha netán alkalom adatik — megjegyzéseimet megtehessem. Most számolva a t. képviselőháznak már ugy is kimerített türelmével, jobbnak találom csupán interpellatióm szövegét olvasni fel és a feleletet bevárni. (Halljuk!) Interpellatióm szövege a következő (olvassa): „Interpellatió a ministerelnökhöz mint belügyministerhez. Tekintettel arra, hogy járványos betegségek, különösen pedig az ázsiai kolera ellen foganatosítanó megelőzve óvó rendszabályoknak mindenesetre országosaknak kell lenniök, azok tehát a kormány és különösen a belügyminister feladatát képezik; tekintettel arra, hogy az ázsiai kolera az országban kitört, Szeged városa területén pedig rendkívüli módon pusztítani kezdett; tekintettel arra, hogy a kormány által Szegedre küldött közegészségügyi felügyelő a járványbizottság ülésén constatálta, hogy Szeged város hatósága semminemű előzetes óvó rendszabályt nem foganatosított; tekintettel továbbá arra: 1. hogy közvetlen tapasztalásom szerint, Szeged város reconstructorai elkövették, a város hatósága pedig tűrte azt, hogy a szennyvizeket levezető csatornák az ivóvizet szivó cső fölött vezettessenek a Tiszába ugy, hogy a város laossága oly ivóvizre van reá szorítva, mely a legfertőzőbb anyagokkal, tudniillik ürülékekkel saturálva van; 2. hogy a járvány Szeged városát annyira készületlenül találta, hogy az előzetes óvó intézkedések között első sorba tartozó desinficiáló szerek a járvány kitörését követő ötödik napon még csak megrendelve voltak; 3. hogy előzetesen fölszerelt járványkórház nem volt; 4. hogy a kitört veszedelem közepette hevenyészett járványkórház ugy fekvésénél, mint berendezésénél fogva nem felel meg sem a tudomány, sem az emberszeretet legprimitivebb követeléseinek és ezért méltán undorító, visszariasztó és izgató hatást gyakorol épen azokra a társadalmi rétegekre, a melyekre biztató és meg nyugató hatást kellene gyakorolnia: szóval, hogy itt egy általános nagy csapással szemben, mely a nemzet legdrágább kincsét, polgárainak életét nemcsak fenyegeti, hanem immár pusztítja is, a kötelesség könnyelmű és durva megsértése nyilvánvaló, ez pedig a közegészségügyi intézmények iránt oly gyönge érzéknél fogva sok helyen bekövetkezhet, kérdem a ministerelnök úrtól, mint belügyministertől:
