Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

kor ők cgymásközt nem tudnak tisztába jutni, hogy akkor keletkezzék egy áramlat, melynek jelszava nem az, hogy megoldást keressen, hanem az, hogy egyik magyar ember becsmérelje a másikat és szedje le a zsidóság miatt egymásról a becsületet (Úgy van a szélső baloldalon.) Ebben a küzdelemben t. ház, melyet én kifejtettem, az is vezetett, hogy ha csak bármiként lehetséges, a magyar parlament pártélete ne hamasittassék meg és ne mérgeztessék meg; (Helyeslés a szélső baloldalon) mert én a leghatározottabban állítom, hogy azok a hamis jelszavak, melyek azt hirdetik, hogy valaki lehet függetlenségi párti ember és tartoznánk egy más párthoz, melynek tagjai egyszersmind Magyaroszág függetlenségének ellenségei, (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Még egyszer t. ház: clara pacta boni amici! Nem rajtunk, hanem a zsidóságon a sor, hogy cselekedjék: ám tegye meg teljes őszinteséggel és sohasem fog a magyar nemzet előtt akadályra bukkanni. Ez volt az, a mit ki akartam jelenteni. (Hoszszas élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon). 1881—84. 57. A távirati irodáról és a szerzői jogról 1884. február 22. KN. 1881—84. XV. 174—175, 181—182 ... [175] Hiszen olvasunk emlékiratokat, csak Madarász képviselő umak most megjelent emlékiratában is olvasunk olyan forradalmárokról a kik ma udvari méltóságokban vannak és igen távol állanak minden szabadéi vüségtől! Hisz ez az emberi átalakulás, az emberi természetben fekszik, individuális tulajdon, az egyiknél nagyobb mértékben, a másiknál kisebb mértékben. De büntetés alá ez rendszerint nem fogható, hacsak oly cselekménnyel nincs összekötve, a mely az erkölcsbe ütközik. És én nem szeretném hogy a t. ház disponálna a levél felett és oda nyúlna, ahol az irodalmi tisztesség, a társadalmi rend megköveteli, hogy minden iró, a ki fontos szerepet játszik az irodalomban, mint statusférfi és politicus, meghagyja — és igen helyesen, — hogy az ő emlékiratai csak akkor tétethetnek közzé, mikor azon férfiak, a kik akkor szerepeltek mind elhaltak.Ezért én a levél kérdését igen kényes kérdésnek és az a felett hozandó dispositiot nagyon megfontolandónak tartom. ... [181] T. ház! Mindenekelőtt ki akarom jelenteni, hogy én Literaty t. képviselő ur indítványához nem járulhatok. Én nem kutatom az okot, a mely őt arra birta, hogy csupán csak a magyar távirati irodát vegye oltalma alá. Hanem azt constatálom, hogy ezzel elárulta, hogy a sajtónak bizonyos viszonyaiba beavatva nincs, mert épen oly módon, a mint a táviratok kezeltetnek, a melyek átmennek egyik lapból a másikba a táviratok, áll még egy másik intézmény, a mely a híreket közvetíti, a mely szintén ilyen költségesen berendezett vállalat. Tehát ki lehet mondani, hogy ha már a táviratra vonatkozó nézet elfogadtatik, vagy tárgyalás alá vétetik, akkor előáll azon kérdés, hogy mindaz, a mi a hírlapokban megjelenik és más hirlap által fölvétetik, kell hogy védelemben részesüljön, az újdonságok, vagy más ilyen közlemények. Sőt én azt állítom,hogy sokszor egy újdonság irodalmi becscsel bir. De ha odáig akarunk menni, akkor a sajtónak kárt okozunk, mert akkor megszűnik a solidaritás, az a publicitás, a mely abban áll, hogy ne csak egy lapban jelenjen meg, hanem, hogy más lapok utján is terjesztessék a közönség között. Tehát a tételnek abban, kell állani, hogy a ki a távirat számára oltalmat akar, annak kell ezt akarni a sajtó összes terméke, minden hirlap számára különkülön és akkor a sajtószabadság, a mi a sajtót világhatalommá teszi, megszűnik létezni. Én tehát ehhez nem járulhatok, de hozzá nem járulhatok a Hoitsy Pál képviselőtársam módosításához sem, mert én kénytelen vagyok constatálni azt, hogy itt a sajtó előtérbe van helyezve az irodalom minden [182] más érdekével szemben, a mely igen fontos és lényeges. Ez pedig az, hogy a mi nyilvánosan mondatik el, pl. egy előadás czímén, lehet egy előadási cyklus czímén is, az csupán csak egy bizonyos közönség előtt hozatik nyilvánosságra. A mi tudományos és egyéb, művelődést terjesztő társulataink, a melyek könyveket is kiadnak, nagyon megköszönnék, ha a kebelükben tartott felolvasásoknak mindegyike másnap szóról szóra a sajtón elterjesztetnék, minthogy itt megint más szempont az irányadó, ti. hogy az illető társulat a saját maga orgánumai által hasson abban a kör-