Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
HERMAN OTTÓRÓL ÉS A KÖNYVRŐL
A választás előtti visszalépését pedig így adta hírül a Szabadság (X. 77. sz. 1901. szeptember 25. 3.): „A miskolczi függetlenség és 48-as párt nagyválasztmánya szombaton, e hó 21-én délután 2 órakor ülést tartott. Az ülésen Bizony Ákos elnök bejelentette, hogy Herman Ottó a déli kerületben történt jelölést sem fogadta el, mivel már a báránya megyei Dárda kerületben vállalt jelöltséget. Herman Ottónak az elnökséghez intézett két levelét dr. Neuman Bertalan partjegyző olvasta fel, mit a nagyválasztmány sajnálattal tudomásul vett." Valószínűleg nem vagyok egyedül azok között, akik az „Előszót" a munka befejezése kapcsán írják. így hát, szinte szillogizmusként, megfogalmazhatom előre a munka során kialakult téziseimet a politikus Herman Ottóról: Nem fogadható el az az értékelés, mely szerint „Hermán Ottó természettudományos világképe materialista, de történelemszemlélete idealista" illetőleg antiszemita, vagy soviniszta lett volna. Álljon itt egy további summázó értékelés is: „Összegzésképpen megemlíthetjük, hogy óriási érdemeket szerzett a Kossuth kultusz megteremtésében. Politikai tevékenységének ez az egyetlen maradandó alkotása. ... Politikai munkásságában csak szép kezdeményezéseket ért el, minden gyakorlati eredmény nélkül" (Veres L. 1975.). Az értékelést én pontosan az ellenkező előjellel tenném meg! A dualizmus kora politikai életének jelentős és egyéni arculatú alakja volt, aki igen nagy szorgalommal látogatta az üléseket. Számtalanszor megszólalt és minden beszédében célul tűzött egy-egy konkrét témát, s azokra igyekezett felhívni a kormány, a pártok és a képviselők figyelmét. Nemcsak a fent említett témákkal foglalkozott másfél évtizedes képviselősége során, hanem nagyon-nagyon sokkal. Ezek elősorolására itt nem térek ki a két tanulmány erre bőségesen rámutat. Mindig kész volt a beszédre sőt a harcra is. Bátran mondhatom sohasem „szalmázott", a képviselt témákban mindig tájékozott volt. Véleményét bátran, sőt harcosan képviselte. Mindezek után azt is megkockáztatom, hogy korának meghatározó politikai egyénisége volt a parlamentben, akit nem kötött semmi állami függőség és bátran fejtette ki véleményét minden kérdésben. Bátorságát jelzi, hogy rendszeresen támadta a miniszterelnököt, a kormány tagjait, s nem egyszer lemondásra szólította fel őket. Negatívumként csak azt említhetem, hogy minden egyes esetben elkötelezett volt, és megnyilatkozásait mindig átfűtötte egyéniségének szubjektuma. Herman Ottó a dualizmus kor politikai életének igen jelentős, egyedi alakja volt. Pártja nevében is sokszor szólt, egyik vezérszónokának is tekinthetjük. Politikai jelentőségének megrajzolásához hozzátartozik az is, hogy mindvégig foglalkozott tudományos kutatással és ez idő alatt is jelentős publikációs tevékenységet fejtett ki. Tehát — véleményem szerint — elsősorban sokoldalú és eredményes tudós volt, aki politikával is aktívan foglalkozott. Ebben a megvilágításban már csak tisztelettel tudunk politikai pályájára tekinteni. Elmondhatjuk tehát Herman Ottóról, hogy szellemi óriás volt, ahogy sokszor mondták polihisztor, de annak nemcsak sokat tudó, hanem alkotó típusa. Tevékenysége megalapozta három tudományág 20. századi haladását, s a haza ügyeiért mindig tenni akaró, nyitott gondolkodása pedig mindnyájunk számára példa lehet. A dualizmus korának meghatározó politikusa is volt, tevékenységével hozzájárult a kor politikai arculatának kialakításához is.
