Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)

A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSÁHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához) Limb, H. H. szerint a történeti ökológusok két fontos tényezőre hívták fel a történelem kutatóinak figyelmét. 1. A történelem során kialakult létfenntartási rendszerek nem értelmezhetők a természeti környezet nélkül. 2. A természeti környezet öntörvényű mozgásaira, valamint az emberi civilizáció hatására bekövetkező - lokális és globális változásaira, melyek révén a természeti környezet az ember történetének cselekvő részese.

1 Annak ellenére, hogy a történeti ökológia igen fiatal tudomány, pontosabban újfajta szemlélet a különböző tudományszakokon belül,

2 valójában a magyar néprajzban sem egészen újkeletű az ökológiai látásmód. A magyar - hasonlóan a közép-európai - néprajz megalkotói között szép számmal voltak geográfusok, akik koruk fogalomrendszerében gondolkodva, a mai értelemben vett ökoszisztémákat írtak le, s a Kárpát-medence általuk tradicionálisnak vélt területhasznosítási formáit értelmezték.

3 Az elmúlt két-három évtized során különféle tudományok képviselői fogalmazták meg véleményüket a táj és ember összefüggő, egymásra ható történetének, változásainak kérdésében,

4 melyekből a továbbiakhoz csak néhány gondolatot kívánok kiemelni. Az egyik bizonyos ambivalenciák hangsúlyozása: a geográfiai determinizmus és az emberiség históriáját a természet felett aratott folyamatos sikertörténetként értelmező történetírás, valamint a humán ökológia fenntartható fejlődés értelmezése között. Az erdők, vizek és a művelhető kultúrtájak között. Hangsúlyozni kell azt is, hogy az ember alkalmazkodása önmagában is dinamikus folyamat, ahogyan változó a műveltség állapota is. A műveltség nem egyszerű lenyomata a táj és ember viszonyának, a környezeti korrelációknak, s a hasonló környezeti feltételek között fejlődő, változó kultúrák részleteikben akár egészen mások lehetnek. A kultúra az alkalmazkodóképesség emberi módja, értve alkalmazkodás alatt a másfajta társadalmi-szociális környezethez való alkalmazkodást is, a törekvést a tájikulturális különbségek viszonylagos kiegyenlítésére.

5 Vagyis a humán élettér fogalmába bele kell értenünk a társadalmi faktort is, ami a magyar - és európai - parasztság esetében a feudális keretek évezredes rendező elvét is jelenti: abban a szántóföld, a rét, legelő, víz, erdő, irtás, szőlő stb. területének kialakítása, használata, bizonyos értelemben a természeti környezethez való alkalmazkodás keretei is - részleteiben - meghatározottak. Igaz, ezek Magyarországon általában a feudális korszak végén fogalmazódnak törvényekké, részleteikben előkészítve a polgárosodás folyamatát, de a tulajdon- és birtokjog, a feudális kötöttségek és szolgáltatások egész rendszere összefügg a táj és ember viszonyával. 1 Limb, H. H.: Climate, History and the Modern World (London 1982.) c. munkáját idézi: Rácz Lajos 1994.313. 2 Összegzőén: R. Várkonyi Ágnes 1992.;/?. Várkonyi Ágnes 1992a. 1296-1309. 3 Pl. Jankó János 1900.; Györfjy István é. n. II. 15-273. stb. 4 Összegzőén: Borsos Balázs 1994. 95-105.; Frisnyák Sándor 1990.; Gunda Béla 1986. 3-13.; Ikvai Nándor 1991. 329-337.; Sárkány Mihály 1979. 564-569.; Viga Gyula: A tájformáló társadalom. Sajtó alatt az Acta Ethnographica Gunda-emlékkötetében. SAnell.Bengt 1964.7-9.