Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
VÁNDORMUNKÁSOK - MUNKÁS VÁNDORLÁSOK
rációs, részleteiben is bonyolult folyamat eredménye. A Felső-Bodrogköz nagyobb gazdáinak és a hozzájuk lejáró ungi, zempléni ruszin aratóknak a családi üzemei között még szorosabb a kapcsolat, mint az uradalmak és az oda lejáró aratók között. Ez előbbiek „üzem-szervezetileg" is szorosabban összemüködtek. Esetükben egyértelműbben kimutatható az a hatás is, amit a bodrogközi falvak műveltsége gyakorolt a kibocsátó ruszin falvak kultúrájára. Ez azonban további kutatások, s önálló tanulmányok eredményeként lenne megrajzolható. 42 III. A MEZŐGAZDASÁGI VÁNDORMUNKA EGYÉB FORMÁIRÓL Az uradalmak komenciós cselédeit, egész éves, féléves, hónapos és más szezonális alkalmazottait a mezőgazdasági munkák dömpingje idején távolabbi munkaerővel töltötték fel, a mezőgazdasági év többi szakaszában a helybeli és környékbeli napszámosok adták ott bérbe a munkájukat. Falvainkban elég sok szegény ember volt ahhoz, hogy a jobb gazdáknak is megvoltak az emberei, akiket aratáskor, kaszáláskor, kapáláskor megfogadott. A parasztgazdák is fogadtak szolgalegényeket és szolgálókat, akiket egész évre alkalmaztak. A summásmunka kapcsán meg kell jegyezni, hogy ez az egyetlen forma az, ami a síkvidék felől hoz munkaerőt a Bodrogközbe: Szomotorban - az emlékezet szerint mezőkövesdi summások is megfordultak. Egyértelműbben kimutatható a matyó időszaki munkások nyoma Hardicsán, ahova - az Andrássyak uradalmába - mind az első világháború előtt, mind a bécsi döntés után jártak csapataik. Szomotorba szlovák summáscsapatok is jártak. A napszámosmunka dandárját jelentette a cukorrépa kapálása, amikor 10-25 kilométeres távolságból is eljártak napszámba, vagy egy-egy hétre vándoroltak akár 25-30 kilométerre is. Már 12-13 éves gyerekek is elmentek napszámba kapálni. Ezek a munkák és munkahelyek egyaránt vonzották a magyar és az idegen ajkú munkásokat, a magyarszlovák, ill. magyar-ruszin nyelvhatár közelében a napszámosmunka is együtt járt a különféle etnikumok találkozásával. Markáns vonzáskörzetei és vándorlási útvonalai mutathatók ki a szőlővidékeknek a szőlőkapálás és a szüret idején. A szőlővidékek, elsősorban a különösen nagy munkaigényű tokaj-hegyalj ai szőlők nagy munkaerőt akkumuláltak, s időszakos munkásokat vonzottak a környező tájakról, szomszédos megyékből is. Bél Mátyás szerint a 18. század elején Hegyalján dolgozó vándor szőlőmunkások nagyrészt magyarok voltak, de szlovákokat, ruszinokat és lengyeleket is fogadtak időszaki munkára. 43 Udvari István a Mária Terézia-féle úrbérrendezést elkészítő bevallásokból mutatta ki, hogy a 18. század derekán mintegy 60 zempléni szlovák és ruszin falu lakói jártak szőlőt kapálni és szüretelni Dél-Zemplén bortermelő mezővárosaiba, együtt a Tiszántúl, Szabolcs, Bereg és más megyék, szórványosan Galícia vándormunkásaival. 44 A szőlőmunkások feudális kori vándorlása összefügg a robotszolgáltatással is, de bizonyos, hogy a szőlőmunka pénzkereseti lehetőséget is biztosított. Pénzkeresetet jelentettek a szőlők a falvak népének saját határukon, szőlőhegyeiken is, pl. az extraneus birtokosok munkaerő-igénye révén. Az investigatio adatai szerint (1772) 42 A vándor aratók, mezőgazdasági munkások kultúraközvetítő szerepét a népszokások vonatkozásában, a szokások interetnikus vonatkozásait általában is vizsgálja: Ujváry Zoltán 1980. Különösen 100-107. 43 Bél Mátyás 1984. 404. 44 Frisnyák Sándor 1985. 64.; Hőgye István 1986. 195., 220.; Udvari István 1988. 52-56.; Összegzőén: Balassa Iván 1991.
