Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)
da, vagy fiatal fiú hajtotta ki az állatokat három-négy órára. Gyakori volt, hogy néhány szomszéd adta össze a jószágait, s azt a családtagjaik sorban őrizték. (Hasonlóan sorban legeltették nyári éjszakákon az igás lovakat is, de ismert volt a soros legeltetés a tarlóra hajtott jószágoknál is.) A beszorulás utáni legeltetés lehetősége nagyban függött az adott település határának adottságaitól. A vízmenti települések a parti pázsitra hajthattak, de felszabadították őszre az ártéren belül levő kaszálókat, gyümölcsösöket is (pl. Kistárkány Tisza-kertje). Ahol erdő volt - pl. Ladmóc -, ott a közlegelőről való beszorulás után legelőt váltottak: az erdőt nyáron nem kaszálták, s a lábon megszáradt avar, avarfö kiváló legelő volt a csorda számára a hó leestéig. Máshol nem találtam olyan adatot, ami a szarvasmarha téli erdei legeltetésére utalna. *** Az állatok első tavaszi kihajtása falvainkban is jelentős esemény volt, mihez azonban az emlékezet már nem társít sokféle rituális cselekményt. A magyar és az európai folklórban az első kihajtás az állatok védelme, gyarapodása, szaporítása érdekében a rítusok sokféle formáját vonzotta magához, bár magához a gazdasági cselekményhez egyre inkább racionális elemek kapcsolódtak. 150 Amint a magyar nyelvterület egészén, falvainkban is általános volt a zöld ággal való kihajtás az első legeltetés napján. A gazda és a pásztor kezében egyaránt zöld ág volt ilyenkor. Azt tartották, hogy a zöld ággal való kihajtás biztosítja, hogy a legelő egész nyáron zöld legyen, a jószág egész évben egészséges legyen, s kövéren jöjjön haza a legelőről, de azt is tartják, hogy ez része a májusi ünnepnek. A magyar hagyományban annak is van jelentősége, hogy a zöld gally milyen fáról, cserjéről származik 151 , s Szendrey ennek kapcsán éppen Bodrogszentesből idéz adatot: Szilágyi Pál gyűjtése szerint hajagfája (Szent György éjjel vágott egyszerű pácolt bot) volt az első kihajtás eszköze. Magam idevágó adatot nem találtam, bár a hajagmogyoró vidékünkön is megjelenik az állatgyógyításban is. A zöld ágat általában ficfa hajtásából vágták, de használtak orgonagallyat is. Volt, hogy későn nyílott a tavasz, s alig találtak egy-egy ficfa- vagy veresgyürő-gaWyai a kihajtáshoz. (A veresgyűrőnek Szentmárián más vonatkozásban volt megkülönböztetett szerepe: e növény - Cornus Sanguinea - botjával, vesszőjével soha nem volt szabad megverni a jószágot.) A zöld ággal való 150 Összegzőén: Szendrey Ákos 1959. 313-316. 151 Szendrey Ákos 1959. 318-320.
