Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
ELŐSZÓ
Apám emlékének ELŐSZÓ Többféle jelentése, tartalma van a kötet címében szereplő hármas határnak. Közülük egyik, időrendben a legkésőbbi az, amire a Bodrogköz említése során a legtöbben gondolnak: az első világháborút követő békerendszer - az új országhatár megvonásával - területileg kettévágta, s két ország részévé tette a Tisza-Latorca-Bodrog által közrefogott tájat. A hármas határ azonban csak a második világháború után alakult ki, amikor az újabb határmódosítások a Szovjetunió kárpátontúli területévé tették Csehszlovákia délkeleti részét. Ezzel a csehszlovákiai, a Felső-Bodrogköz államának végvidékévé vált, a csehszlovák-szovjet-magyar határok szögletében. Mindez - még a Trianon utáni állapothoz képest is - új helyzetet teremtett az ott élők számára, máig ható módon befolyásolva gazdasági, kulturális esélyeiket. A néprajzi kutatás szempontjai szerint talán még érdekesebb a hármas határnak az a jelentéstartalma, ami a magyar-szlovák-ruszin népcsoportok érintkezéseire, együttélésére, műveltségük egymásra hatására utal. Nem egyszerűen a - változó - nyelvhatárokra kell gondolnunk jelen esetben sem, mert a kisebb-nagyobb csoportok, szórványok az elmúlt századok alatt átlépték azt, s mára tudjuk, hogy a ma is dominánsan magyar etnikumú Bodrogköz területén ez a három náció jelentősen hatott egymásra tradicionális műveltségével. Elválaszthatatlan az etnikumok viszonyától a vizsgált térség vallási tagozódása: a hármas határ ebben az értelemben a református, római katolikus és görög katolikus csoportok több százados együttélését jelenti, a falvak zömében mindhárom felekezetét, ennek sokféle következményével a tradicionális műveltség állapotára. A kötetben szereplő tanulmányok témájától függően változik az a kutatói szándék, illetve a megvalósítás lehetősége is, hogy mennyire lehetséges folyamatok, változások megrajzolása a hagyományos műveltség különböző területein. A táj és az ember viszonyában, az életmód változásában mindez sikerrel megoldható, a szokás- és néphit anyagban nagyobb szerepe marad a hagyományos elemek feltárásának. Még akkor is, ha a vizsgálatok arról győzik meg a kutatót, hogy téves az a megítélés, ami a határainkon túli magyar népcsoportok műveltségét egyszerűen archaikusabbnak tartja a magyarországinál, s nem vesz tudomást annak polgárosodásáról, folyamatos átalakulásáról. A Bodrogköz táji arculata, az egyes települések népének életmódja, gazdasági stratégiája és műveltségének állapota - számos egyezés mellett - a korábbi századokban sem volt egységes. A vízrendezés - leszámítva a Latorca szabályozását - már Trianon előtt lezajlott, s bár a vízjárások és az ármentes térszínek közötti különbségek megszüntetésével eltüntette a korábban legjelentősebb környezeti különbséget, az egyes települések életmódja alapján a táj és a műveltség differenciált. A határmegvonás után is kimutathatók differenciáló tényezők, de egységesítő tendenciák is: elegendő itt csupán az egészségtelen birtokstruktúrára, a nagybirtok kiterjedt területére, s a nincstelen rétegek inmobil gazdasági-társadalmi szerepére utalni. A második világháború utáni politikai-gazdasági változások is sok tekintetben hasonló feltételeket szabnak a szlovákiai és a magyarországi oldal településeinek, s miközben e vidék(ek) a néprajzi gyűjtőmunka ideális terepei maradtak, a hátrányos helyzetű, határmenti térségek szegényes, kitörési pontok