Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)
10 malac veszett el} 1 Ez részben azt jelzi, hogy a fiatal malacokat is makkon tartották, részben pedig azt, hogy később - talán éppen a makkos erdők csökkenésével - alakult ki az a gyakorlat, hogy csak a hízóba fogott sertésekből alakítottak ki makkos nyájat, a többi állatot pedig a falu sertéslegelőjén tartják. Az állományban verő ártány (Tárkány, Csarnahó 1623), 88 süldő, süldő malac, koca kerülnek említésre forrásaimban. A sertésmakkoltatás visszaszorulásának folyamata párhuzamos a Bodrogköz vízrendezésével, az erdőségek kiirtásával. A fentebb említett makkos erdők többségére a két háború között már csak egy-egy sor őstölgy emlékeztetett. Legtovább a Latorca mentén maradt meg a makkoltatás gyakorlata: pl. Abarán, az ún. Hosszúrakottyáson még az 1920-as években is makkoltattak. 89 A sertések legelője amúgy is az erdőn volt. A nagydisznó nyáj, ami kocákból állt, tavasztól őszig együtt legelt a süldelékkel, ősszel áthajtották a makkra. „Nem lehetett menni az erdőn, mert a kismalacok visítottak, menekülni kellett az anyja elől. Ott nőtt fel a jószág. A kocákat ősszel a makkon tartották. A növendékjószágot augusztusban-szeptemberben hazahajtották, de a hízó jószág kint maradt az erdőn. A sertés ott legelt az erdőn egész évben. Mikorra a makk pergett, már csak a hízó maradt; azokat sokszor már csak levágni hozták haza. A gazdák rudakkal is verték a makkot, hogy jobban peregjen. Már iskolás voltam, suhanc gyerek, még akkor is így ment ez. De még tavasszal is turkálta a sertés a makkot, ami ott maradt a falevél alatt. Karám volt kint a sertéseknek csinálva a víz mellett, a pásztornak meg kunyhója volt." 90 „Gyönyörű erdő volt itt, a víz túlsó oldalán volt a nagy erdő. A közös gazdaság tönkretette: 100 éves fákat irtottak ki végig. Mostmár csak az ártérben van egy darab belőle. Mostmár nem fagy be a víz, mert Bajánnál az erőmű beleengedi a melegvizet. De régen jégen hordtuk át télen a kivágott fát. Csináltatott az úrbéres vezetőség kompot is, azon is lehetett hordani szekérrel. Kocsa bácsi csináltak, aki régen hajóács volt Tokajban, onnan került ide. Az erdő egy része legelő erdő volt, azt legeltették. Őszön már, mikor hullot a tölgyfa levele, arra is ráment a jószág, mert azt igen szerette. Az anyakocák aratás után ugyancsak az erdőre mentek, a sülvedékek kint maradtak. Ha jó ősz volt és hullott a makk, akkor csak meghízva jöttek haza a kocák. Az átánysüldőket ugyancsak behajtották a gazdák a makkra. Fedeles karámot csináltak, abban voltak a sertések. Az erdei nyáj kint volt az erős fagyásig." 91 A századelőn - az emlékezet szerint - még Debrecenből is hajtottak sertéseket Kisbáriba az urasági erdőre, de a makkos erdők az uradalmak birtokain is elfogytak. A megmaradt tölgyfák makkját a pásztorok felétették, falvainkban még gyűjtögették is a makkot a két háború közötti időben, mindez azonban már csak kiegészítője volt a legeltetésnek. Egyet kell értenem Szabadfalvi József megállapításával: területünkön - Zemplén más tájaihoz hasonlóan - az első világháború végén lezárult a nagyobb volumenű makkoltatás időszaka. 92 Szerencsésebb adottságú falvakban a makkoltatás a nagy volumenű réti sertéstenyésztés kiegészítő táplálékát jelentette. „Amíg nem volt a Latorca szabályozva és kijött a víz, itt volt a falu szélén egy tó, meg Szinyér felé is volt egy: azt Nádas-tónak mondjuk. Azoknak a szélibe járt ki a disznó, télen is, mikor az idő megengedte. De télen már mehetett bármerre a határon. Nagy87 Zm.Lt.Loc. 78. No. 192. 88 Liber Redituum 30. pag. 89 Az Ung-vidék sertésmakkoltatásához: Bellon Tibor 1989. 22-23. 90 Király Sándor, Abara. Szül. 1898. 91 Szabó Ferenc, Abara. Szül. 1912. 92 Szabadfalvi József 1991. 89.
