Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
NÉPHIT ADATOK A BODROGKÖZ FOLKLÓRJÁHOZ
IV. 4A ) Egy adat az embereket éjjel elvezető boszorkányhoz „Édesapám testvére szekeres volt. Kisvárdán főzték a faszeszt, a spirituszt. Kisvárdáról idehozták és másnap vitték Újhelybe eladásra. A zsidóhoz vitték, ezzel kereskedtek. Ő emlegette, hogy elment többször Újhelybe a spiritusszal. Mikor jött haza, már este volt és igen álmos volt. A szalmaülésen ült, úgy hogy a lába fent volt a ló faránál. Elszunyókált, egyszer úgy gondolta, hogy ott van már az idő, hogy a kövesdi hídnál kell lenniük, gyújt már egy kis világot. Megállt a szekérrel, leszállt, gyufát gyújtott és széjjelnézett. Látta a kövesdi hidat meg a kis eperfát, a gömbölyű kis fát, ami ott volt a hídnál. No, ez a kövesdi híd, megismerte, hogy ez a Karcsa-híd. Felült a szekérre, elindította á lovakat, átmentek a hídon. Látta a híd karját meg a kis eperfát is. Lassan döcögött a szekér. Újra elszunyókált. Egyszer felébred, s elgondolkozik, hogy már otthon kellene lenni a faluszélen? Hol lehet? Megint gyufát gyújt, széjjelnéz, hát a Diós-homoknál van; a kövesdi hídtól egészen Kövesd felé van egy homok, úgy hívják, hogy Diós-homok. Hát azt gondolja, már átalment a Karcsa-hídon, mit keres ő a Diós-homoknál? Hát megfordította, tudta hogy merrefelé van az út, hazafele elindultak. Hát látja, hogy ott van megint a Karcsa-híd. Hát gondolja, már egyszer átalmentem rajta, hogy lehet az hogy megint itt van a híd? Megint meggyújtotta a gyufát, megnézte, átaljöttek a Karcsa-hídon; na, azt mondja, döcögjünk. Jöttek, csak várja hogy hol van a falu, hát csak nincs. Elkezdett bosszankodni, hogy nem most először megy azon a hídon át, csak nem fog eltévedni! Hányszor megjárta már azt az utat! Csak jön, csak jön, egyszercsak megint ott van előtte a híd. Mikor megint már harmadjára jöttek át a hídon, elkezdett káromkodni. — Mi a teremtő van, hogy már harmadszor jöjjünk ezen a hídon által, semerre nem megyünk, oszt mindig ezen a hídon kell átalmenni, a falut csak nem érjük! Mikor általjöttek a hídon, a híd alatt hozzáfogtak neki tapsolni. No, gondolta, ez biztosan azok miatt volt, jól kitoltak vele, akkor már nem aludt el, hanem ébren volt és maiakkor hazatalált." (Örös, Konyár Miklósné r. kat., szül. 1920.) V. A BOSZORKÁNY MEGRONTJA A JÓSZÁGOT, ELVESZI ANNAK HASZNÁT A boszorkány napjainkra a Bodrogközben is az epikus történetek szereplője, s nem az élő néphit része. 41 A folklór szövegekben való manifesztálódása elsősorban az állatok - különösen a tehenek - megrontásában, hasznuk elvételében figyelhető meg. Ezekben a hiedelemtörténetekben a rontás és a gyógyítás - vagy annak kísérlete gyakran együtt jelenik meg, miként a rontók és a rontást gyógyítók személyét is hasonló megkülönböztetés övezi. Az állatok rontás elleni védelmének időpontjai azonban nemcsak a boszorkányok, rontók aktivitásának idejével esnek egybe (Szent György éjszakája, éjfél), hanem szerepet kapnak abban az első kihajtás (zöld ág), húsvét és karácsony (szentelmények) időszakai, ill. kellékei is. Változatosak a rontás, a tejhaszon elvételének formái is. 42 „Május elsején szokták kihajtani a marhákat a legelőre. Ha hajtották ki, mindég az Alvégről jött fel és kifelé ment végig a falun. Az utcasarkon, a keresztúton mindég volt valami szem: tengeriszem, búzaszem, ez-az kiszórva. Ezen a szögleten védekezni 41 Dömötör Tekla 1981. 124. 42 Bihari Anna 1980.68-70.
