Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
JELES NAPOK SZOKÁSHAGYOMÁNYÁBÓL
Nagykövesd - + Nagytárkány 0 Szentjános-kenyér Nagytoronya + 0 marunka Örös 0 marunka Pálfölde 0 marunka Pólyán 0 marunka Rad + Szentmária 0 marunka Szinyér 0 Szolnocska o maronka Szürnyeg + Véke Zétény 0 marunka - = elégetik a morzsát; + = az állatokkal etetik meg; o = elszórják a virágoskertben A Felső-Bodrogköz területén kívülről származnak azok az adataim, amelyek szerint kapor kel ki a kiskertbe szórt morzsából. Abarai példám mellett különösen érdekes a nagykázméri, amihez rituális cselekvés is társul: kereszt alakban kellett szórni a morzsát, s közben mondogatni, hogy „kaprot vetek". 35 Szinkronikus vizsgálattal nem mutatható ki a szokáselem felekezeti-etnikai különbözősége: a római katolikusok és a görög katolikusok a bemutatott cselekvés mindhárom formáját gyakorolták a húsvéti szentelt morzsa kapcsán. A nagytorony ai római katolikus szlovákok ismerik a marunka kifejezést, viszont a körtvélyesi ruszinok a szentelt morzsát csak a baromfival etették fel. Hasonló módon elválik a másik szentelt maradék, a húsvéti sonka, sódar csontjának útja is: elégetik vagy változatos rítuscselekmények tárgya lesz. A két eljárás falvainkban egymás mellett élt, s mivel egy szentelt „tárgy" kap rituális szerepet, a kettő párhuzamossága mindig is fennállhatott. A megszentelt csont leggyakrabban a lakóház védelmét szolgálta: a fedésbe (a tető nád vagy szalma borítása), a szerhába (eresz alá) dugták, hogy az épületet a villámcsapástól megvédjék (lásd táblázatot). Ott tartották egy évig, aztán a frissen szentelt sonka csontjára cserélték és elégették. Elsősorban ugyancsak a ház védelmét szolgálta, ha nyári villámláskor, zivatarkor törtek egy-egy darabot a padláson őrzött szentelt csontból, s azt a tűzre vetették: füstje védett elsősorban a kártól. Együtt használták ezt a szentelt barkával, de általában meggyújtották ilyenkor a szentelt gyertyát is. Csupán Zemplénből, a vármegye névadó mezővárosából van adatom arra, hogy nyári zivatarkor, villámláskor a csonttal és szentelt barkával meg kellett kerülni a házat, megvédendő a villámcsapástól. 36 35 Tóthné Hajdú Erzsébet pravoszláv(!) adatközlő, szül. 1915. 36 Rudabányácskáról: Niedermüller Péter 1979. 115.; Vö. még: Niedermüller Péter 1981. 230.
