Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)
A FELSŐ-BODROGKÖZ 18-20. SZÁZADI ÁLLATTARTÁSHOZ (Megjegyzések a Bodrogköz történeti ökológiájához)
lom a téli legeltetést, ami itt elsősorban a sertések makkoltatásában nyilvánult meg. Forrásaimból nem tudok következtetni a szarvasmarha téli legeltetésére. 21 Bodó Sándor a könyvében a dolog jelentőségének megfelelő figyelmet szentel a legeltetés és a takarmányozás szisztémájának, az állattartás rendszerének és az abban bekövetkező változásoknak. Tanulságosan vázolja fel azt a folyamatot, amelynek során a 18. század végére megszűnik az erdei legelők kettéosztottsága, amit a majorsági gazdálkodás kiszélesedése, az erőszakos földesúri foglalások következményének tart. 22 Az alábbiakkal elsősorban árnyalni szeretném megállapításait. Kétségtelen, hogy a 18. századi Bodrogközben - hasonlóan Zemplén vármegye más tájaihoz - az állattartás egyik meghatározó takarmánybázisa az erdő. 23 Abban is a makkos tölgyerdő, aminek a védelméről - éppen az erdei kártételek kapcsán - igen sok peres anyag tanúskodik. Az erdei legelők földesúr által történt elfoglalásának oka azonban - megítélésem szerint - két okra vezethető vissza. Egyik - amit Bodó említ - a majorságok területének kibővítése. Tanulságosan vall erről a leányvári jobbágyok vármegyéhez címzett panaszos levele 1796-ban. 24 „Alázatosan jelentyük az Tekintetes Nemes Vármegyének Kegyes szine előtt, hogy ha nem könyörül rajtunk az Tekintetes Nemes Vármegye, minden igavonó és tenyésző barmaink éhei el vesznek, mivel Méltóságos Báró Zsennyey János Eő Nagysága rajtunk nem könyörülvén már Tekintetes Nemes Szabóles Vármegyébe hajtottuk minden marhánkat, pénzen vévén legelő mezőt nekiek, az fejős teheneink pedig, vagy az udvarainkon dögnek éhen, vagy a Rév felé való ország uttyán hajkásztattyuk fel s alá magunk tulajdon gyermekeinkel, mivel pásztort nem fogadhatunk ha legelő mezőnk nintsen... az kis Szugjotska is a mellyet engedett vala Báró Zsennyey János Eő Nagysága hogy marháink rajta legelnének már vizzel a Tiszából anyira bé jött hogy még tsak feléje sem mehetnek az marháink noha ugyan az külömben is ollyan kitsiny hogy ha szinte ez a veszedelem nem ért volna is bennünket, azzal sémire sem mehettünk volna. De már most sokkal inkább el keseredetz sziwel nézzük éhező Barmainkat a kiket ugyan még Szabolts Vármegyébe nem hajtottunk ... Méltóságos Földes Uraságunk arra kötelezni hogy legelő mezőt adjon mert akinek tsak egy Fejős Tehene van is tsak azt őrzi, és semi dolgaiban elő nem mehet..." Hogy az erdők mellett a réti tartás szerepe sem elhanyagolható, arra pl. Cigánd 18. század végi leírása utal. „Hogy az ide való Lakossok semiféle Barom pásztorokat nem tartanak, hanem tilalmas mezejeket Palánkokkall szokták ell keríteni, és ezel zárják ell a marha legelőt az tilalmas mezőtül, sertésseiket pedig valamint Tavasszal ki eresztik a mezőre, azok minden reájok való gondoskodás nélkül mind addig, valamíg élelmek a Gyikinyes Tóból ki nem fogy haza nem mennek, akkor pedig malaczaikkal együt magoktul meg keresik gazdájokat." 25 A bizonyára túlzó leírás is egyértelműen érzékelteti a tartásmód extenzivitását és a határhasználat lényeges részleteit. A majorságok törekvéseihez kapcsolható a további adatokban gyakran visszatérő propportio (tagosítás, ill. elkülönözés) is. Az erdei legeltetés visszaszorításában azonban nagyon erőteljesen jelenik meg a 18-19. század fordulóján az erdők védelme is. Nagyon nehéz lenne eldönteni, hogy ebben mennyire nyilatkoznak meg a földesurak érdekei, de aligha tévedünk, ha a vármegyei rendelkezések mögött globálisan ott érezzük a kamara 21 Összegzőén: Szabadfalvi József '1970. 83-120.; A szarvasmarhák teleltetéséhez: Bodó Sándor 1992. 154-158. 22 Bodó Sándor 1992. 37. skk. 23 Frisnyák Sándor 1990a. 231-232.; Takács Péter - Udvari István 1992. 19-20. 24 Zm.Lt.Loc. 198. No. 17. 25 Molnár András 1799. 159.
